Infostart.hu
eur:
385.44
usd:
331.39
bux:
120781.93
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: NASA/ESA

A jobb levegő több tízezer ember életét is megmenthette

Javult a levegő minősége a járvány gócpontjainak számító területeken, Kínában és Olaszországban is. Ugyanakkor azokon a területeken, ahol korábban rossz volt a levegőminőség, ott több áldozatot is szedhet a járvány – mondta az InfoRádiónak Simon Gergely a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője.

Elsőként a NASA tette közzé Kínával kapcsolatban, hogy mintegy 30 százalékkal csökkent a nitrogén-dioxid kibocsájtás az ország bizony területein, tehát

a közlekedési szennyezés láthatóan lecsökkent,

ami az észak-olaszországi térségben is megfigyelhető – hívta föl a figyelmet Simon Gergely, aki szerint kifejezetten a dízeljárművek közlekedéséhez köthető szennyezés csökkenése érzékelhető. Arra vonatkozóan azonban nincs egyelőre adat, hogy az otthonmaradás miatt mennyivel emelkedett például a fűzés miatti részecskeszennyezés. Ugyanakkor egyes becslések szerint Kínában

a jobb levegő több tízezer ember életét is megmenthette,

miután a magas légszennyezettség egyébként nagyon sok azonnali egészségkárosodással és hálaesettel járhat.

A Greenpeace munkatársa arra is kitért, hogy egyes egészségügyi szakértők nyilatkozata alapján ott, ahol eleve rossz a levegő, mint például Észak-Olaszország jelentős részén, és természetesen Kína bizonyos területein, más lehet a koronavírus-járvány alkalmával a halálozás. Más vírusok esetében korábban már kiderült, hogy

akinek a rossz levegő miatt nem tökéletes az egészsége, a légzőszervei rosszabb karban vannak, azt súlyosabban érintik a járványok.

Élelmiszerfelhalmozás, élelmiszerpazarlás

Az egyre inkább tapasztalható élelmiszerfelhalmozás kapcsán Simon Gergely is egyetértett azzal, amire a sajtó próbálja figyelmeztetni az embereket, hogy ésszel tegyék azt, és

olyan dolgokat vásároljanak, amit el is tudnak fogyasztani.

Így szerinte nagyon jó lenne, ha az érintettek nem vennének tömegesen olyan termékeket, amit aztán a lejárat idejéig nem tudnak felhasználni, esetleg romlottan eszik meg, ami további egészségügyi károsodás kockázatát jelentené. A Greenpeace munkatársa úgy látja, sajnos emiatt elkerülhetetlenül

keletkezni fog plusz élelmiszerhulladék,

ezért nagyon jó lenne, ha mindenki alaposan átgondolná, milyen termékeket vesz.

Simon Gergely reményei szerint az emberek a jövőben jobban elfogadják, hogy mennyire fontos lenne a tudománynak, a tudósoknak hinni, és amit a koronavírus esetén gyakorlatilag elfogad a közvélemény és a politika, az a klímaváltozás esetében is működne, egy komolyabb hit alakulna ki a tudományos konszenzusban.

A szakember szertint fontos lenne azt is észrevenni, mennyivel jobb a helyi termelésre támaszkodni, és milyen sok fölösleges utazgatás volt az eddigi életünkben.

Ezek mind olyan globális folyamatok, amelyek semmiféleképpen nem jók a környezetnek, és megtapasztalva, hogy ezek nélkül is jól működik a társadalom, talán jobban elfogadják majd az emberek, hogy ilyen jellegű változásra szüksége van a bolygónknak – tette hozzá a vegyianyag-szakértő.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Az amerikai gazdaság gyorsul, a Fed befejezte a szigorítást, az inflációs adatok megnyugtatóak – a tőzsdék mégsem tudnak új lendületet venni, hiszen például a Nasdaq 100 sem emelkedett hónapok óta új csúcsra. Miért fullad ki minden ralikísérlet, amikor a hírek látszólag tökéletesek? A válasz nem a kamatokban és nem is a vállalati jelentésekben rejlik, hanem a pénzügyi rendszer "gépházában", ahol csendben, de radikálisan átrajzolódtak az erőviszonyok. Egy kritikus védőháló épp most foszlott semmivé, és a Fed kénytelen volt a színfalak mögött beavatkozni - de az eredmény egészen más lehet, mint amire a piac számít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×