Infostart.hu
eur:
375.48
usd:
317.9
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Pexels.com

Janus-arcú a mai időjárás - fagyos reggellel, esővel, 16 fokkal

Hajnalban bőven lehetnek fagyos tájak, de csak azért, hogy délutánra két számjegyű csúcsokat tapasztaljunk. Érezni viszont aligha fogjuk, ahol eső lesz és szél.

Vasárnap az erősen felhős ég mellett csak rövidebb napos időszakok fordulhatnak elő.

Vasárnap délutántól az északi, északkeleti megyékben már elszórtan valószínű kisebb eső, záporeső. A délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik, majd hajnaltól az északi területeken nyugatira, északnyugatira fordul, több helyen megerősödik, estétől pedig már nagyobb területen viharossá fokozódik.

A hőmérséklet hajnalban -2 és +7 fok között alakul, a szelesebb északnyugati tájakon lesz enyhébb az idő.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 9 és 16 fok között valószínű.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Egész Európára veszélyes rakétát vetett be Moszkva, céldátumot mondott Trump a háború lezárására – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egész Európára veszélyes rakétát vetett be Moszkva, céldátumot mondott Trump a háború lezárására – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Fényképes bizonyítékok erősítik meg, hogy Oroszország bevetette Ukrajnában a 9M729-es manőverező rakétát. Ez az a fegyverrendszer, amely az Egyesült Államok 2019-es kilépéséhez vezetett a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló INF-szerződésből - számol be a Reuters. Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a háború mielőbbi lezárásáról. A beszélgetés tényét és tartalmát egy ukrán hivatalos forrás, valamint két másik, a hívás részleteit ismerő személy is megerősítette - számolt be az Axios. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×