Infostart.hu
eur:
375.24
usd:
317.72
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
A közönség a brit Enter Shikari együttes koncertjén Sopronban, a 25. VOLT Fesztivál harmadik napján, 2017. június 30-án.
Nyitókép: Mohai Balázs

Összeszedte a katasztrófavédelem, amit minden fesztiválozónak tudnia kellene

Idén már 126 fesztivált ellenőriztek a katasztrófavédelem szakemberei. Tapasztalataik alapján általánosságban elmondható, hogy a rendezők ügyelnek a fesztiválozók biztonságára, csak kisebb hiányosságokat tártak fel.

Idén már 126 fesztivált ellenőriztek a katasztrófavédelem szakemberei. Általánosságban elmondható, hogy a rendezők ügyelnek a fesztiválozók biztonságára, csak kisebb hiányosságokat tártak fel - írja honlapján a szervezet.

A legfontosabb, hogy a fesztiválozók veszély esetén a lehető leggyorsabban el tudják hagyni a helyszínt.

Ehhez jól kivilágított, sötétben is látható táblákon és kivetítőkön jelzett menekülő útvonalakra van szükség. A húszezer négyzetméternél nagyobb területen, vagy tízezernél több látogatót fogadó rendezvényeken kétméteres, jól látható helyeken felállított kivetítőkön mutatják be, mit kell tenni veszély esetén.

A fesztiválokon megfelelő létszámú és felkészített biztonsági személyzetet kell foglalkoztatni, veszély esetén az ő utasításaikat kell követni. A katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat és a fesztiválok szervezői folyamatos kapcsolatban vannak. Ha az időjárás indokolttá teszi, akár le is állítják a rendezvényt. Néhány egyszerű szabály betartásával mindenki biztonságban szórakozhat:

  1. A sátrat csak a kijelölt helyen szabad felállítani. A sátor felállítási helyét úgy kell megválasztani, hogy ne legyenek a sátor felett és annak közelében instabil tárgyak, veszélyes fák.
  2. A sátrat merevítőkkel, cövekekkel megfelelően rögzíteni kell, hogy a szél ne tudja felkapni azt.
  3. Az eső önmagában nem veszélyes, viszont ha tömegben esernyőt használunk, az már balesetet okozhat. Aki nem akar megázni, vigyen magával esőkabátot, az esernyőt hagyja otthon. Egy gumicsizma is hasznos lehet azoknak, akik több napot töltenek egy fesztiválon.
  4. A tömeg a tolakodástól nem fog eloszlani. Egy fesztiválon mindig a tömeg jelenti a legnagyobb veszélyt. Vihar, vagy más baj esetén nem szabad pánikba esni és másokon átgázolva menekülni, hanem a biztonsági személyzet utasításait kell követni. A helyszínt a menekülési útvonalakon lehet a leggyorsabban és legbiztonságosabban elhagyni. Közben ne feledkezzünk meg másokról sem, figyeljünk egymásra, így elkerülhetőek a balesetek.
  5. Senki ne meneküljön vihar idején fa alá. Ott nemcsak a villámcsapás jelent veszélyt, hanem a szél kicsavarhatja a fát is, vagy ágak törhetnek le róla.
  6. A színpad közelébe sem tanácsos menekülni. A színpadokon ugyan van villámhárító, de erős szél estén balesetveszélyes lehet a felépített technika.
  7. Nem szabad a kiáramló tömeggel szemben haladni, a tömeg szélén haladva próbáljunk meg kiválni belőle.
  8. A telefon nem csak arra jó, hogy fotózzunk és videózzunk vele. Ahelyett, hogy a közösségi oldalakon posztolunk, baj esetén segítsünk másokon és hívjunk segítséget a 112-es segélyhívó számon.
  9. Fesztiválokon csak a kijelölt tűzrakóhelyeken szabad tüzet gyújtani, ott is csak akkor, ha ezt nem tiltja a fesztivál házirendje. Grillezés és sütögetés helyett válasszuk az étkezőbódék egyikét. A fesztivál területén a tűzvédelmi előírások megismerése és betartása kötelező.
  10. A fesztivál területén található erdőkben, mezőgazdasági táblákon és azok húszméteres környezetében ne gyújtsunk rá és ne rakjunk tüzet.
  11. Üveghulladékot se dobjunk el a szabadban, mert a nap sugarait összegyűjtve, nagyítóként tüzet okozhat.
  12. Fesztiválon se dobjunk el égő csikket.
  13. Ha tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleljük, jelezzük azt a biztonsági személyzetnek.
  14. Ne akadályozzuk a tűzoltók, a mentők és a rendőrök szabad mozgását.
Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Az Európai Bankhatóság (EBA) elindított el egy nyilvános konzultációt a hitelkockázati keretrendszer egyszerűsítéséről és értékeléséről szóló vitairatáról (Discussion Paper). A vitairat előzetes ötleteket vázol fel a hitelkockázati keretrendszer használhatóságának, hatékonyságának és egyszerűségének javítására, azzal a céllal, hogy szélesebb körű vitát ösztönözzenek arra irányulóan, hogy hogyan lehetne jobban strukturálni az EBA ezen a területen folytatott munkáját a jövőben. A beérkezett észrevételek alapján fogja az EBA felmérni a lehetséges egyszerűsítéséket a jövőbeli szakpolitikai munkája részeként. A konzultáció 2026. május 10-ig tart.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×