Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
321.3
bux:
130812.05
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Honda

Nagy segítséget jelenthet a szülőknek a Honda új „találmánya”

A Honda kutatói igyekeztek megtalálni a megoldást, mivel nyugtatható meg egy síró kisbaba.

Számos szülőnek ismerős lehet a helyzet: hiába sír a gyerek, még ha addig nem is használt semmi, a kocsiban percek alatt elalszik. Ebből indult ki a Honda kutatásért és fejlesztésért felelős csapata, amely elkészített egy Sound Sitter nevű puha játékautót. A kocsi belsejében lévő hangszóró a gyártó egyik modelljének motorhangjával nyugtatja meg a síró babát – szúrta ki a hvg.hu. A cég kutatói szerint ugyanis a hangok, melyeket a magzat az anyaméhben hall, hasonlítanak az autómotor zajára.

A szakemberek évekig vizsgálták a Hondák motorjainak hangját, ezeket 12, hathónapos és másfél éves kor közötti gyermekeknél tesztelték, a győztesnek – mely a Honda Acura NSX-et meghajtó motor hangja – 11 babát sikerült megnyugtatnia rövid idő alatt.

Az ideális motorhang megtalálása után már csak a puha játékot kellett megtervezni, ami úgy néz ki, mint egy igazi autó, és természetesen Honda-felirat van rajta. A játékot egyelőre nem forgalmazzák, bár a kapcsolódó weboldalon ki lehet próbálni a motorhangot.

Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×