Infostart.hu
eur:
376.99
usd:
319.41
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza

Kivégezték a hírhedt szektavezért Japánban

Kivégezték Japánban az Aum Sinrikjo (Legfőbb Igazság) világvége hívő szekta alapítóját, Aszahara Sokót pénteken. A szekta a kilencvenes években két szarintámadást is elkövetett a szigetországban, a támadásokban 21 ember halt meg és ezrek szenvedtek vegyi fegyveres támadás okozta sérüléseket.

Aszahara kivégzését a japán igazságügyi minisztérium is megerősítette, japán lapjelentések szerint mellette több követőjét is felakasztották.

Aszahara, valódi nevén Macumoto Csizuo 1987-ben alapította a buddhizmust és a hinduizmust apokaliptikus víziókkal vegyítő szektát. A csoport tagjainak száma rohamos gyorsasággal növekedett, az 1990-es japán parlamenti választásokon 25 hívő indult. Egyikük sem jutott be a képviselőházba, ami feldühítette a szektavezért, aki a kormányt okolta ezért. A japán hírszerzés szerint a szekta ekkor kezdett vegyi fegyvereket felhalmozni.

A világvége hívők első szarintámadásukat 1994-ben követték el Macumoto városban, ahol földvitába keveredtek a helyi hatóságokkal. Nyolc ember halt meg és mintegy száznegyvenen sérültek meg.

Az Aum Sinrikjo 1995-ben vált világszerte hírhedté, amikor második merényletét elkövette. A szekta szarin ideggázzal mérgezte meg a japán főváros metróhálózatát, aminek következtében 13 ember halt meg és több mint hatezren különböző mértékű egészségkárosodást szenvedtek.

Aszaharának népszerűsége csúcsán több mint tízezer követője volt Japánban, és további több tízezer más országokban, köztük Németországban, Oroszországban és az Egyesült Államokban. Japánban a Fudzsi-hegy lábánál éltek egy kommunában, ahol a szektavezér tanításainak tanulmányozása mellett bizarr rituálékat tartottak és fegyvereket halmoztak fel.

A Legfőbb Igazság vezetőjét 2004-ben halálra ítélték 12 további szektataggal együtt.

Az NHK japán televíziócsatorna kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a szekta hat "tisztségviselője" került a bitófára Aszahara mellett. Hajakava Kijohide, a csoport második embere, úgynevezett "építési minisztere", Nakagava Tomomasza, a szekta "belügyminisztere", Inoue Josihiro, a metró elleni merénylet kitervelője, a csoport "hírszerzési főnöke", Cucsija Maszami, a szekta fővegyésze, a szarin előállításának vezetője, Endo Szeiicsi, a csoport úgynevezett "egészségügyi minisztere" és vezető "tudósa", valamint Niimi Tomomicu, a "kémelhárítás" főnöke lakolt halállal. Többüket a terrortámadások mellett gyilkosság vádjában is bűnösnek találták.

A szekta más támadásokat is végrehajtott, összesen 29 ember halála szárad a csoport tagjainak lelkén.

A csoportosulásnak azonban Japánban legalább két legálisan működő utódszervezete maradt, Alef és Hikari-no Va elnevezéssel. Előbbi, amely puszta névváltoztatás útján jött létre 2000-ben, bocsánatot kért a terrorakciókért, és kártérítést fizetett a metrótámadás áldozatainak. Egy amerikai terrorkutató intézet szerint azonban az Alef tagjai a szekta létrejöttének évében titkos számítógépes hálózatokba törtek be, hogy információkat gyűjtsenek oroszországi, ukrajnai, kínai, dél-koreai, tajvani és japán nukleáris létesítményekről.

A két utódszervezetnek a mai napig számos követője akad a világon, Japánban 1650-re, Oroszországban 460-ra tehető a számuk. Mindemellett 910 millió jenes (több mint kétmilliárd forintos) vagyonnal rendelkeznek.

Az utódszekták működése a japán hatóságok felügyelete mellett folyik.

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Pont mire megtörtént az áttörés, fel kellett függeszteni a programot: így lett a kkv-vezetők kedvence az új tőkefinanszírozás

Pont mire megtörtént az áttörés, fel kellett függeszteni a programot: így lett a kkv-vezetők kedvence az új tőkefinanszírozás

A Demján Sándor Tőkeprogramba érkező új igényléseket január közepén fel kellett függeszteni, mivel rohamosan fogy a rendelkezésre álló keretösszeg, a vállalatok érdeklődése viszont nem lankad. A program népszerűsége sokakat meglephetett, hiszen a magyar kkv-finanszírozási struktúra jellemzően igen hitel-túlsúlyos, a tőkebevonástól több vállalatvezető ódzkodott. A kedvező feltételek, illetve a kereskedelmi- és iparkamarai háttér ugyanakkor sokakat meggyőzhetett a tőkefinanszírozás létjogosultságáról. A cégek jellemzően kapacitásbővítésre és adatvezérelt, digitális technológiai fejlesztésekre fordítják a tőkebefektetést, amellyel felgyorsíthatják növekedésüket és javíthatják a termelékenységüket. Az eddigi eredmények alapján megfontolandó a program folytatása, hiszen nélküle akár beruházások maradhatnak el, pedig – miután általánosan kezd megváltozni a tőkebevonással kapcsolatos vélekedés – rengeteg megvalósításra váró terv van még a kkv-k fiókjában. A Portfolio Bánfi Zoltánt, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatóját kérdezte a program eredményeiről, a tőkefinanszírozás előnyeiről, és a forrásoknövelés elmaradásának kockázatairól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×