eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Sok magyart is nyakon csapnak

Sok magyart is nyakon csapnak

Az SMS-nyak nevű tartáshiba a napi több órányi telefonböngészéstől, alacsonyan, ölben tartott számítógép-monitor bámulástól kialakuló tünetegyüttes, amely az izomfájdalmakon túl szédülést, látászavart is okozhat, valamint kínosan deformált fejtartáshoz vezethet. Az Országos Gerincgyógyászati Központ vezető gyógytornásza szerint előfordulhat, hogy már orvosi beavatkozásra is szükség van.

Az SMS-nyak nem betegség, de általános, főleg fiatalokat érintő probléma. A neve onnan ered, hogy akik sokat használják telefonjukat vagy a számítógépet, általában előregörnyedt helyzetben helyezkednek el. A nyakat nagyon előre helyezik, így az annak hátulsó felszínén futó izmok megnyúlnak és elgyengülnek, az elülső felületén lévő izmok pedig zsugorodnak és túlfeszülnek – mondta az InfoRádiónak az Országos Gerincgyógyászati Központ vezető gyógytornásza.

Fehér Katalin szerint ez okozhat fejfájást, szédülést, később akár látászavart is. Ennek oka, hogy a nyak lelógó helyzetbe kerül, így elzáródnak a nyaki erek, amelyek a fejet és az agyat látják el vérrel.

A nyak mellett a hát is meggörbül, a hátizom izomerő-egyensúly felbomlik, ez pedig a hát és a vállak fájdalmával jár – emelte ki.

Mindez visszafordítható, amíg csak az izmokat érinti.

A túlnyúlt izmok megerősítésével, a befeszült, zsugorodott izmok nyújtásával, tartáskorrekcióval lehet segíteni a helyzeten. Ha azonban már a csontban vagy a porckorongban van elváltozás, akkor orvosi beavatkozásra is szükség lehet, nem elég a gyógytornász segítsége – tette hozzá Fehér Katalin.

Hogy lehet megállapítani?

Háttal nekitámaszkodunk egy falnak, úgy, hogy a vállunk és a fenekünk érje a falat. Ha a fejet nehezen tudjuk a falhoz nyomni, az arra utal, hogy az izomegyensúly felborult.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása címmel több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívást írtak ki a haltermelőknek. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint ez a támogatás gyakorlatilag semmire sem elég, az ágazatot magára hagyták.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×