Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.82
bux:
129819.76
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

A fiatal horgász és a tenger - Majdnem halálos kaland

Szerencsésen túlélt a tengerben hánykolódva hat órát egy fiatal ausztrál horgász, akit egy hatalmas nyársorrú hal rántott a Csendes-óceánba Nyugat-Ausztrália partjainál.

A hatóságok közlése szerint a húszas éveiben járó férfi az Exmouth-hoz közeli North West Cape-től 55 kilométerre horgászott kedden, amikor a horgára akadt hatalmas nyársorrú hal, egy marlin berántotta a vízbe, hajója pedig nélküle haladt tovább.

A körzetben más horgászok is tartózkodtak, akik miután több mint három órán át nem érték el rádióján a férfit, a keresésére indultak. Megtalálták a hajóját, amely nélküle is teljes sebességgel haladt, ezután értesítették a hatóságokat.

Végül összesen hat óra elteltével bukkantak a sokkos állapotban lévő, kihűlt férfira és a helyi kórházba szállították. A csodával határos módon életben maradt horgász két és fél mázsásra becsülte a marlint.

A mentést végző csapat vezetője elmondta, a férfinek hatalmas szerencséje volt, hogy élve került elő. "Mintha egy mikroszkopikus tűfejet kerestünk volna a semmi közepén" - mondta, hozzátéve, hogy mindenkinek nagyon óvatosnak kell lennie, ha egyedül horgászik a tengeren.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Fogolycsere-egyezménnyel ért véget a béketárgyalás, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Fogolycsere-egyezménnyel ért véget a béketárgyalás, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×