Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
316.06
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Elég egy hét a természetben

Elegendő volt egyetlen hét kempingezés a Sziklás-hegységben ahhoz, hogy összhangba hozza a résztvevő nyolc ember belső óráját a napfelkeltével és a naplementével.

A nyolc önkéntes a Coloradói Egyetem szakembereinek a mesterséges fénynek az emberi szervezetre gyakorolt hatásait vizsgáló kutatásában vett részt, amely alvásproblémákkal küzdők számára is próbál megoldást találni.

A Current Biology folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány készítői azt találták, hogy az összhangba hozás ez alatt a rövid idő alatt valamennyi résztvevő esetében megtörtént, legyen az illető korán kelő, vagy későn fekvő a mindennapokban.

Az a csodálatos, ahogyan a belső óránk teljeséggel szinkronban kerül alig egy hét alatt a Nap járásával" - hangoztatta Kenneth Wright professzor, a tanulmány vezető szerzője.

A villanyfény, amely az 1930-as években világszerte elterjedt, hatással van az emberi szervezet napi biológiai órájára, az úgynevezett cirkadián ritmusra, amely meghatározza, hogy mikor legyünk ébren, mikor aludjunk. A mesterséges fény lehetővé teszi az ember számára, hogy éjszaka tovább fennmaradjon, mint az a természet szerint lehetséges lenne.

A kutatók egy héten át figyelték a nyolc résztvevő mindennapjait. A résztvevők csuklójukon monitort viseltek, amely rögzítette a fény intenzitását, ezek időpontját, a résztvevők tevékenységét. Egy hét elteltével rögzítették a résztvevők belső órájának járását laboratóriumban oly módon, hogy mérték a melatonin - az alvási ciklust irányító hormon - szintjét.

A második héten következett a kempingezés s Sziklás-hegységben, amikor ugyanezen adatokat rögzítették folyamatosan. A hét során a kempingezőket csak napfény érte, és esténként kicsiny tábortűz fénye.

A résztvevők biológiai éjszakái átlagosan két órával később kezdődtek, ha mesterséges fénynek voltak kitéve. Azon a héten, amikor a mindennapjaikat élték, a korábban keltek fel, mint ahogyan biológiai éjszakájuk befejeződött volna.

Egy hét kempingezés után, amikor a résztvevőket négyszer akkora fényerősség érte, mint a mindennapokban, biológiai éjszakájuk a naplemente körül kezdődött és a napfelkeltével ért véget. Közvetlenül azután keltek fel, amikor biológiai éjszakájuk befejeződött. Valamennyi résztvevő összhangba került a napfelketével és a napnyugtával, még akkor is, ha a korábbi mérés során kiderült róluk, hogy későn fekvők, vagy korán kelők - írták a kutatók tanulmányukban.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×