Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Lelki segélynyújtás a metrón

Többfajta eszközzel keresnek megoldást a milánói metróvonalakon az egyre növekvő számú öngyilkosságok megfékezésére, idén ugyanis már tizenegyen vetették magukat a szerelvények elé.

Tavaly egész évben volt ennyi öngyilkosok a milánói metrón, 2011-ben nyolcan követtek el így öngyilkosságot, 2010-ben pedig négyen - jelentette a La Repubblica napilap milánói kiadása.

Az öngyilkosságok megakadályozására az észak-olasz város önkormányzata bejelentette, hogy az összes metróállomáson átlátszó falat emel a peron szélére, ahogyan ez már a nagysebességű, automatikus metróvonalakon meg is valósult.

Addig is a metró megállóiban nagy táblákat helyeznek el üzenettel az öngyilkosságra készülők számára. Ezekkel igyekeznek lelki segélyt nyújtani, de telefonszámot is feltüntetnek majd, amelyen a bajba jutottak azonnali segítséget kaphatnak.

Az újságnak nyilatkozó ideggyógyász szerint az öngyilkosságok számának megugrásához a gazdasági válság vezetett. A munkanélküliség minden egyes százalékpontnyi növekedése az öngyilkosságok gyakoriságát is majdnem ugyanennyivel emeli meg. A milánói metró alá ugrók életkora, társadalmi osztálya eltérő, de az orvos véleménye szerint azért ezt a helyszínt választják, mivel minél többek figyelmét fel akarják hívni tragédiájukra, és egy pillanatra megállítani a mozgó tömeget.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×