A budapesti Nagyvásárcsarnok a pesti oldalon található, a Szabadság hídnál - írja a CNN Travel. A háromemeletes épület a 19. század végén épült, megnyitásakor a világ egyik legmodernebb vásárcsarnokának tartották, első sorban a korszerű világítás és a hűtés miatt.

Hatalmas és tágas, a honlap szerint olyan, mint egy katedrális. A csarnok súlyosan megsérült a második világháború alatt, utána egy ideig zárva volt. Jelenleg a város egyik kiemelt látványossága, az 1990-es évek elején alaposan felújították.

A CNN Travel a Nagyvásárcsarnok kínálatából kiemeli a különféle kolbászok, sonkák és szalámik sokaságát, valamint a helyiek kedvencét, a lángost, amely sült tészta, tetején tejföllel és sajttal.

A honlap azt ajánlja a Budapestre látogató turistáknak, hogy villamossal közelítsék meg a Nagyvásárcsarnokot. Szerintük villamoson a legjobb közlekedni a magyar fővárosban, ahol mintegy 30 villamos-vonal található.

A Nagyvásárcsarnok története

A millenniumi ünnepségekre készülő főváros lakossága az 1867-es Kiegyezést követően megnégyszereződött, a XIX. század végén Budapesten már több mint félmillióan éltek - olvasható a piaconline.hu oldalon. A vidékről a városba áramló tömeg igényeit infrastrukturális fejlesztésekkel kellett kiszolgálni: ebben az időszakban alakult ki a város arculatát máig meghatározó útszerkezet, ekkoriban épültek a Nagykörút és az Andrássy út bérházai, a Margit- és az Erzsébet-híd, ekkor kezdtek el szaporodni a kávéházak, mulatók, mozik és színházak. Budapest visszavonhatatlanul világvárossá vált.

Fertőzésveszély

A korabeli sajtó egyre gyakrabban cikkezett az elavult, kaotikus hangulatú, piszkos, fertőzésveszélyes utcai piacokról, és sürgette a Nyugat-Európában egyre népszerűbb, szabályozottabb vásárcsarnoki rendszer átvételét. A századfordulón a fővárosnak 44 piaca volt, amelyeken 4-8 ezer árus kínálta portékáját. A piacokon azonban többnyire nem volt víz, egymás mellett árulták az állatokat és az élelmiszereket, a higiéniai állapotok meg sem közelítették a tisztiorvosi előírásokat.

Ezeknek a problémáknak a megoldása vezérelte a Közgazdasági és Közélelmezési Bizottságot, amikor 1892-ben tervpályázatot írt ki az elsőszámú fővárosi vásárcsarnok kivitelezésére.

Sóház-telek

A Bizottság a vámház épülete mögötti Sóház-telket jelölte ki az épület helyszínéül. A szakértők meghatározása szerint az épületnek "tartósnak, takarékosnak és célszerűnek" kellett lennie, a bírálatnál a beépített terület nagyságát, a standok általános elrendezését, a dunai, a vasúti, a kocsi- és a gyalogos közlekedést, a karzatok kialakítását, a lépcsőket, a világítást és az épületszerkezeteket értékelték. A tervkiírás kikötötte, hogy a csarnoképület tartóváza vasszerkezetes lesz: ennek elsősorban tűzvédelmi okai voltak, továbbá ez tűnt a leggazdaságosabb megoldásnak is.

Pecz Samu lett a nyertes

A kilenc beérkezett pályázati műből végül Pecz Samu terveit fogadta el a hazai és nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri, amely eredetileg három pályamunkát is ez első helyre emelt. Pecz mellett két külföldi csoport is jutalomban részesült: két párizsi építész, Escande és Gourmez, továbbá Anger, Högner és Preil lipcsei tervezők munkája is az első helyre került. A Nagyvásárcsarnok építése 1894-ben kezdődhetett meg. A két évig tartó építkezést több incidens is megzavarta.A munkában résztvevő magyar kőfaragók például több hónapig sztrájkoltak, az elleni tiltakozásul, hogy a kivitelező cég nagy számú cseh és olasz munkást alkalmazott, csökkentve ezzel a hazai munkások esélyeit.

1896. június 30-án, 10 nappal az épület átadása előtt a majdnem teljesen elkészült Nagyvásárcsarnokban tűz keletkezett, amely iszonyú rombolást végzett. A tűz okára a közel egy évig tartó vizsgálat sem tudott fényt deríteni.
A feltételezések szerint a baleset hátterében emberi mulasztás állt.

Csarnoképítési láz

A csarnok megnyitó ünnepségét végül 1897. február 15-én tarthatták meg; ekkor nemcsak a Fővám téri, hanem - a századelő Európája és főleg a Monarchia területén dúló csarnoképítési láznak köszönhetően - vele egyszerre megnyíló, másik négy modern piacépület (a Hold utcai, a Rákóczi téri, a Klauzál téri és a Hunyadi téri csarnokok) megnyitóbeszédét is elmondhatta Bánffy Dezső miniszterelnök.

A köszöntő után begurult az épületbe az első tehervonat, és egy nap múlva a Nagyvásárcsarnokban megkezdődött az élet.

A kereskedők 1897. február elején árusíthattak először az épületben, ekkor még bérleti díjat a megnyitásig nem kellett fizetniük. Az épület felépítésének összköltsége 1 millió 900 ezer forint volt, majdnem akkora, mint a kerület másik négy csarnokának együttes beruházási összege. A központi Vásárcsarnok költségeit igencsak megdobta a tűzkárok helyreállítása, továbbá a nagyméretű áruforgalom zökkenőmentes lebonyolítását lehetővé tevő vasúti sín és alagút kiépítése.

A kor leghíresebb iparosai

Az impozáns Fővám téri épületen a kor leghíresebb iparosai dolgoztak kivitelezőként: az acélszerkezetet például a Schlick-féle vasöntöde készítette, a színes épületkerámia elemek pedig Zsolnay Vilmos gyárából valók, és a homlokzatot is Zsolnay-pirogránit díszíti.

A belső teret két részre osztották, az egyik oldalon a kiskereskedők ("detail-csarnok"), a másikon a nagykereskedők kaptak helyet. A hús, a zöldség, a gyümölcs, a tejtermékek és halárusító bódék mögött egy pódiumot építettek, itt folyt az akkoriban megszokott árverezés. Az épületet egy - a többi résztől teljesen elzárt - baromfiudvar zárta. A galérián élelmiszert tilos volt árusítani, itt ezért kosarakat, papírárukat és ajándéktárgyakat kínáltak a vásárlóknak.

A csarnok első igazgatója Ziegler Nándor volt, aki szigorú szabályokat fektetett le.

További részleteket a Nagycsarnokról itt olvashat.