Infostart.hu
eur:
360.79
usd:
315.82
bux:
141514.01
2026. július 20. hétfő Illés

Rengetegen strandoltak a hétvégén

Megteltek a fővárosi strandok a hétvégén: a Palatinus és a Dagály strandon voltak a legtöbben, mintegy hatezren fürdőztek szombaton és vasárnap ezen a két helyen - közölte a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt.

A hétvégén összesen több mint 74 ezren fürdőztek a fővárosban. Vasárnap több mint 31 ezren fordultak meg a strandokon és a fürdőkben, a hét budapesti strandon több mint 25 ezren voltak.

A keddre elkészült összesítés szerint a 2010-es évhez viszonyítva pénteken körülbelül kétezerrel, szombaton hétezerrel, vasárnap kilencezerrel voltak többen a látogatók.

A hétvégi forgalom átlagosan 20-25 százalékkal volt nagyobb a szokásosnál - áll a cég közleményében.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter napirend előtt az Országgyűlésben: most átmeneti köztársasági elnököt választunk

Magyar Péter napirend előtt az Országgyűlésben: most átmeneti köztársasági elnököt választunk

Először beszélt Sulyok Tamás államfői mandátumának megszűnése óta a parlamentben a kormányfő, aki „Az igazi magyar érdek” címmel szólalt fel napirend előtt. Ősszel megindul az alkotmányozási folyamat, de előtte most egy átmeneti köztársasági elnököt kell választani – mondta Magyar Péter, aki arról is beszélt: vizsgálni fogják Szijjártó Péter és a BYD-nek juttatott állami százmilliárdok történetét. Hangsúlyozta: adókat törölnek el, és kétszeresére emelik a nagy szennyező cégekre kiróható bírságokat.
Célegyenesben az év energetikai projektje, és sokat nyerhet rajta Magyarország

Célegyenesben az év energetikai projektje, és sokat nyerhet rajta Magyarország

Fontos állomásához ért az európai villamosenergia-piac és -rendszer egységesülési folyamata, aminek hatásai ősztől Magyarországon is érezhetővé válhatnak. Az elmúlt időszakban ugyanis érdemi előrelépések történtek az úgynevezett MARI és PICASSO platformokhoz, vagyis az egységes európai kiegyenlítőenergia-piacokhoz történő csatlakozás folyamatában. Az év energetikai projektje alapvetően alakíthatja át Magyarország villamosenergia-piacát is, közvetlenül érintve a hazai árakat, a hálózati stabilitást és a piaci szereplőket. Az októberi csatlakozástól számos közvetlen gazdasági és technikai hatás várható, többnyire pozitív előjellel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×