Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Éhes tigris ölte meg gondozóját Sanghajban

Egy bengáli tigris elharapta gondozója nyakát Sanghajban szombaton reggel - jelentette a helyi sajtó szemtanúkra és a sanghaji állatkert illetékeseire hivatkozva.

A beszámolók az eset leírására két változatot említenek. Az egyik szerint az 53 éves Li Csong-lin éppen a vadállat ürülékét takarította el a ketrecen kívül, s miután vélhetően elfelejtette bezárni a ketrecet, a nagymacska utána nyúlt, először leütötte, majd megharapta a nyakánál és bevonszolta a ketrecbe. A másik változat szerint a gondozó épp takarítani indult és etetni az állatot, amikor a tragédia bekövetkezett. A tigris állítólag egy teljes napon át nem jutott élelemhez.

Az esetnek körülbelül 10 látogató volt a szemtanúja. Elmondásuk szerint az áldozat segítséget kérően még többször felnyújtotta a kezét, de rövid idő múltán mozdulatlanná vált.

Az állatkerti felügyelők a helyszínre siettek és riasztották az állatorvosokat, akik rövid időn belül elkábították, majd elkülönítették a 10 éves állatot.

Li a helyszínen meghalt. Az eset körülményeit - szakértők bevonásával - a rendőrség vizsgálja.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×