Infostart.hu
eur:
355.55
usd:
312.35
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Bemutatkozott az állatkertben a maki kölyök

A gorillák és az aranyhasú mangábék után egy harmadik főemlősnél is gyermekáldás volt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vöröshomlokú makiknál született kölyök most négy hetes, így már a nagyközönség is láthatja.

Újabb állatkölyköt láthatnak a látogatók a Fővárosi Állat- és Növénykertben, szaporulat volt ugyanis a vöröshomlokú makiknál - számolt be Hanga Zoltán szóvivő. A Madagaszkár szigetén őshonos állatok még a tavalyi évben érkeztek Budapestre: a két nőstény, Kyra és Kata Angliából, a Kázmér nevű hím pedig a lengyelországi Opole állatkertjéből került a magyar fővárosba.

Az állatokat múlt szeptemberben engedték össze, és úgy tűnik, viszonylag hamar sikerült is összeszokniuk, hiszen február elején a Kata nevű nőstény már világra is hozta az első Budapesten született vöröshomlokú maki kölyköt. Mivel ennél a fajnál négy hónapra tehető a vemhességi idő, a kicsinek néhány héttel az után kellett megfogannia, hogy a felnőtt állatokat összeengedték.

A most egyhónapos kölyökről azt ugyan még nem tudni, hogy milyen nemű, de a közönség már egészen jól láthatja. Az apróság persze ebben a korban leginkább az anyaállat bundájába csimpaszkodva ismerkedik a külvilággal.

A vöröshomlokú maki (Eulemur rufus) Madagaszkár keleti felének partvidéke mentén, illetve a sziget nyugati oldalának néhány magasabban fekvő erdőségében él vadon. A kifejlett állatok 2-2,5 kiló súlyúak. Kisebb csoportokban járnak táplálék után, étlapjukon főként levelek, hajtások és gyümölcsök szerepelnek, de megeszik a fakérget is.

Különösen kedvelik a magvakat, már csak azért is, mert őshazájukban számos olyan fafaj él, amelynek viszonylag nagyok és táplálóak a magvai. Nappali állatok, bár a Madagaszkár nyugati felében élő csapatok tagjai a száraz időszakban gyakran csak éjszaka aktívak. A párzási időszak a vadonban általában júniusra esik, az ellésekre pedig szeptember és október hónapokban kerül sor. Az északi félteke állatkertjeiben azonban más időszakban is lehetséges a párzás, illetve az utódok világra jövetele. Ellésenként általában csak egy kölyök születik. A kicsik 4-5 hónapig élnek anyatejen és 2-3 éves korban érik el az ivarérettséget. Élettartamuk 10-15 év, állatkertekben akár 20-25 év is lehet.

{{keretes_cim}}

Jóllehet a "makimajom" kifejezést gyakran hallani, a zoológia nem ismer ilyen nevű állatokat. A makik ugyanis nem azonosak a majmokkal, még akkor sem, ha viszonylag közeli rokonok, és mindannyian a főemlősök rendjébe tartoznak. A makik tehát nem majmok, viszont szokták őket lemuroknak, illetve félmajmoknak is nevezni. A "makimajom" elnevezés valószínűleg Kemény Henrik híres bábfigurája, a Hakapeszi Maki nevű falánk majom nyomán terjedt el a köztudatban.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×