Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Sok nő szerint a nemi erőszak áldozata is hibás

A nők több mint fele úgy gondolja, hogy a nemi erőszak áldozata is felelős azért, ami vele történik - derül ki egy brit felmérésből. Sokak szerint a provokatív tánc vagy a túl sokat látni engedő ruha viselése önmagában "felhívás keringőre."

Az áldozatokkal szemben a 18-24 év közötti korosztályba tartozók a legkevésbé elnézőek - derült ki egy, az erőszakot átélők rehabilitációjával foglalkozó szervezet, a több klinikát is üzemeltető Heaven ezerfős felméréséből.

A megkérdezett nők 71 százaléka szerint, aki ágyba bújik valakivel, annak vállalnia kell a felelősséget a tettéért; a férfiaknak csak 57 százalék vélekedett így. Tíz válaszadó közül egy úgy nyilatkozott, nem biztos abban, hogy erőszak miatt feljelentést tenne a rendőrségen, két százalékuk pedig kijelentette, hogy biztosan nem fordulna a hatósághoz.

A jelentésből az is kiderül, hogy a nők 14 százaléka szerint az erőszakról szóló beszámolók kitalált történet.

"A nők átfutják az eseteket és azt gondolják: ez részeg volt, ez meg rövid szoknyát viselt, én viszont nem csinálok ilyet, vagyis nem történhet meg velem. Az igazság azonban az, hogy bárki lehet áldozat, bármilyen körülmények között" - magyarázta Elizabeth Harrison, az egyik Heaven klinika vezetője.

Mi számít erőszaknak?

A kutatásban részt vett férfiak közül minden harmadik azt mondta: az nem erőszak, ha úgy fekszenek le a partnerükkel, hogy az nem akarja, 13 százalékuk pedig bevallotta, hogy volt már olyan nővel, aki annyira részeg volt, hogy nem tudta, mi történik vele.

Európában éppen Nagy-Britannia az, ahol a legkevesebb szexuális támadással vádolt embert ítélik el: csupán egyet minden 14 erőszak miatt feljelentett közül.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×