Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A szokatlan havazás egyik következménye: ősszel bébiboom lehet

A brit szülészek és a gazdasági szakemberek egyaránt a születésszám megugrására számítanak ősszel, méghozzá a szokatlan havazás miatt. Sok helyen ráadásul áramkimaradás volt.

Idén télen Nagy-Britanniában hosszú estéket voltak kénytelenek otthon tölteni az emberek, a havazás miatt ugyanis sokszor nem tudtak kimozdulni otthonaikból. Mindez meghozhatja a gyümölcsét, a szakemberek szerint. A szülészek szerint emiatt ősszel több gyermek születhet az átlagosnál.

A karácsonyi vakáció után kilenc hónappal amúgy is több gyermek születik, idén azonban erre még rá is tett a havazás.

Jonathan Swift Szerény javaslat című művében még a böjti napok után kilenc hónapra tette a születések számának megugrását, a böjt alatt ugyanis halat esznek az emberek, ami szerinte növeli a fogamzás esélyét. Úgy tűnik, ma az növeli, ha az emberek kicsit kikerülnek a rendszeres verkliből, azaz a karácsony hat jótékonyan a fogamzásra.

Idén ráadásul nemcsak az ünnepek és a havazás hatása lesz áldásos, a szélsőséges időjárás miatt több ezren maradtak áram nélkül hosszabb időre, azaz se tévé, se más elektromos eszköz nem működött a lakásukban.

Mindez nem újdonság a modern korban sem, tavaly az egyesült államokbeli Houstonban történt hasonló eset: kilenc hónappal a nagy téli áramkimaradás után ott is több gyermek született az átlagosnál.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×