Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ajándéklistával teszik könnyebbé a válást

Válási ajándéklistát állított össze a Debenhams nevű brit áruházlánc, hogy megkönnyítse a házasságok felbontása alkalmából a feleknek ajándékozni akaró rokonok és barátok dolgát.

A cég azt közölte, a híresség adták az ötletet az összeállításhoz, ugyanis Katie Price-t és Heather Millst is ajándékokkal és rendezvényekkel köszöntötték a válás után.

Az áruházlánc egyik vezetője azt mondta: a válás miatt az egyik fél rendszerint távozik a közös otthonból, vagyis híján van az összes alapvető dolognak új lakásában. Így a cég ágyneműt, törölközőt, vasalót és kenyérpirítót is felvett az ajándéklistára.

Családpárti szervezetek tiltakoznak a lépés ellen, ugyanis szerintük ez egy cinikus próbálkozás, hogy hasznot húzzanak az elvált emberek nyomorúságából.

Válaszként a Debenhams szóvivője azt mondta, nem akarnak válásra bátorítani senkit, de sajnos ez is az élet része, és a cég tanácsadókkal is segít, ha valakinek erre van szüksége. "Születésnapi és évfordulós ajándéklistát is összeállítottunk, miért ne legyen válási is?" - tette hozzá.

Nagy-Britanniában az egyik legmagasabb a válási arány az egész világon.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×