Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
309.95
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Százmilliók - egyetlen elnöki fotóért

51 millió rubelért (320,6 millió forint) kelt el egy Dmitrij Medvegyev orosz államfő által készített fotó azon az immár hagyományos árverésen, amelyen Szentpéterváron évente egyszer kalapács alá kerülnek neves személyiségek kifejezetten a célra készült alkotásai.

A nagyvonalú vásárló Mihail Zingarevics volt, aki valaha együtt dolgozott Medvegyevvel az Ilim Grup elnevezésű cégnél. Elmondta, hogy annak idején a mai államfő nyaralni és hivatalos kiküldetésbe is mindig fényképezőgéppel ment, s hogy ő kifejezetten ezért a fotóért utazott Szentpétervárra és vett részt az árverésen.

A kinagyított és bekeretezett fotó a tobolszki Kremlt ábrázolja madártávlatból: helikopterről készült az elnök 2008-as választási kampánya során.

Medvegyev képe ezzel egyből a világ harmadik legdrágább fotója lett: az eddigi legnagyobb összeget - 3,401 millió dollárt (633,271 millió forint) - 2008-ban fizettek Richard Prince egyik képéért, a második helyen Andreas Gursky német fotós áll, akinek képéért 2007-ben 3,346 millió dollárt (622,852 millió forint) fizettek.

Az árverést rendező Carszkoje Szelo-i ABC társaság számára az összeg rekord: az eddigi legdrágábban elkelt alkotás Vlagyimir Putyin miniszterelnök kézjegyét viselte: a parasztházból egy havas téli tájra néző ablakot ábrázoló dekoratív kép 37 millió rubelért talált gazdára.

A második hely idén is Valentyina Matvijenko szentpétervári kormányzóé: a város egyik szép gyalogoshídját ábrázoló festménye ezúttal 13 millió rubelt ért valakinek.

A társaság minden évben meghívja a kiválasztott alkotókat a szentpétervári Osztrovszkij térre, ahol valamely neves festő irányítása alatt "alkotják meg" az árverésre szánt képeiket. Medvegyev nem ért rá, ezért küldte az utolsó pillanatban a fotót.

A teljes bevétel idén 81,5 millió rubel volt, míg az első ilyen árverésen, 2007-ben "csupán" 5,21 millió folyt be.

A társaság az idei bevételt a második világháború végének 65. évfordulója alkalmából a veteránok megsegítésére, az ezután fennmaradó összeget egészségügyi intézmények támogatására szánja.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×