Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hihetetlen, de igaz: ha gyereke van, csökken a vérnyomása

A gyereknevelés ősz hajszálakat, álmatlan éjszakákat és folyamatos stresszt jelent - ez tény, ám amerikai kutatók szerint mindezek ellenére a szülők vérnyomása nem emelkedik, hanem csökken.

A gyerekek csökkentik a vérnyomást - erre az első hallásra furcsa megállapításra jutott a utahi Brigham Young University kutatócsoportja, amelynek vezetője, Dr. Julianne Holt-Lunstad elmondta: míg a gyereknevelés napi megpróbáltatást jelent, értelmet és célt is ad az életünknek, ami csökkenti a stresszt, és így a vérnyomásunkat.

Az amerikai kutatók 198 olyan felnőttet vontak be a vizsgálatukba, akiknek testéhez hordozható vérnyomásmérőt erősítettek 24 órán keresztül.

A szülők szisztolés vérnyomása (vagyis az a nyomás, ami a szív összehúzódásakor alakul ki) átlagosan 4,5 ponttal volt alacsonyabb azokénál, akik gyereket neveltek, a diasztolés értéknél (vagy a szív elernyedésekor) pedig 3 pont volt ez a különbség.

Mindez nem jelenti azt, hogy minél több gyereke van valakinek, annál alacsonyabb lesz a vérnyomása. A vizsgálat eredménye a szülőséggel áll kapcsolatban, és független attól, hány gyerekünk van - figyelmeztet a kutatás vezetője.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×