Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ön tud másodpercenként 3,5 karakteres sebességgel sms-ezni?

Két dél-koreai tinédzser nyerte a New Yorkban csütörtökön megrendezett sms-világbajnokságot. A 17 éves Pe Jong Ho és egy évvel idősebb csapattársa, Ha Mok Min amerikai párost utasított maga mögé a tucatnyi ország 26 versenyzőjét felvonultató döntőben.

A résztvevőknek minél gyorsabban és pontosabban kellett mobiltelefonjukba gépelni egy nagy monitoron megjelenő kifejezéseket. A két percig tartó, ujjpróbáló számban a nagybetűket és az írásjeleket is hűen kellett visszaadniuk, és nem használhattak rövidítéseket sem. A feladványokban olykor szándékosan elírt szavak szerepeltek, tesztelve a versenyzők éberségét.

A győztesek fejenként 50 ezer dollárral (9,3 millió forinttal) lettek gazdagabbak. Ho operaénekesi, Min mérnöki tanulmányait tervezi finanszírozni a nyereményből.

A fejenként 10 ezer dollárral járó második helyezést a 2009-es amerikai sms-bajnok, az iowai Des Moines-ban élő 16 éves Kate Moore és a Georgia állambeli Poolerből származó, 14 éves Morgan Dynda szerezte meg. Harmadik helyen az argentin, negyediken a brazil csapat végzett.

A versenyen mindenki saját nyelvét használhatta; angolul sms-ezett az amerikai, a kanadai, a dél-afrikai, az ausztrál és az új-zélandi csapat, míg Indonézia, Portugália, Oroszország, Mexikó és Spanyolország csapata révén az indonéz, a portugál, az orosz és a spanyol nyelv is szerephez jutott.

A döntőbe jutottak persze magánéletükben is gyakran nyúlnak a mobilhoz. Az amerikai Kate Moore például havonta átlagosan 12 ezer sms-t ír, és másodpercenként 3,5 karaktert képes begépelni, ha belejön. Bár szinte mindig sms-váltásban van valakivel, ez mégsem megy a közvetlen személyes kapcsolatai rovására - állítja Kate -, hiszen egyszerre tud beszélgetni és gépelni, anélkül, hogy a mobiljára nézne.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×