Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Állítólag krokodilt láttak egy franciaországi tóban

Egy állítólagos krokodil tartja rettegésben egy kelet-franciaországi település lakosait.

A helyi halászok rendőrökkel és tűzoltókkal fogtak össze, hogy kézre kerítsék a titokzatos lényt, amelyet elmondásuk szerint már többen is láttak a háromezer lakosú Xertigny melletti tóban - igaz, megesküdni senki sem mer rá.

A hét végén lecsapolták a tó egy részét, reflexiós mélységmérővel is átkutatták, de a "krokodilnak" egyelőre hűlt helye. A készülék jelzett ugyan valamiféle nagyméretű "objektumot", Veronique Mercot elöljáró szerint azonban az lehetett akár egy halraj is.

Vannak, akik úgy próbálnak a végére járni a rejtélynek, hogy a tó partján csirkét kötöttek egy karóhoz, hátha a könnyű zsákmány kicsalogatja a vízből az állatot, amelyet máris a "Vogézek Loch Ness-i szörnyeként" emlegetnek. A falu vezetői azonban azon törik a fejüket, hogy talán az egész tóból le kellene engedni a vizet.

Bruno Aime, a helyi halászok szervezetének alelnöke a France Info rádiónak azt mondta, hogy a "lény" valószínűleg nem más, mint egy hatalmas ponty. "De én sem zárom ki, hogy más is lehet. Akár egy másfél méteres kajmán... A szonár nem tesz különbséget köztük" - mondta.

Krokodilok azonban csak állatkertekben élnek Franciaországban. Hogy miképpen kerülhetett (volna) egy közülük a xertigny-i tóba, ugyanolyan rejtély, mint maga a szörny.

A hajtóvadászat mindenesetre folytatódik. A hatóságok készenlétbe helyeztek egy hatalmas fémketrecet, hogy foglyul ejtsék a "lényt", mihelyt kimerészkedik rejtekhelyéről.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
A szemünk előtt előzi be a világot Kína egy újabb zöld technológiával

A szemünk előtt előzi be a világot Kína egy újabb zöld technológiával

A 2020-as évek elején a zöld hidrogénre még univerzális csodafegyvereként tekintettek, amely megoldhatóvá teszi az időjárásfüggő megújuló energia évszakokon átívelő, hosszú távú tárolását is, de az újabb elemzések szerint ez a várható jövőbeli szerep jelentősen szűkült és jóval specifikusabbá vált. A prognózisok lefelé módosítását beruházási döntések sorozatos elhalasztása és a végfelhasználói szerződések hiánya indokolja, és miközben a zöld hidrogén előállítása továbbra is drága és infrastrukturális kihívásokkal küzd, a rivális technológiák gyorsabban értek el áttörést. Ezzel együtt a hidrogéngazdaság- és piac világszerte, így Magyarországon is fejlődik, de nem kizárt, hogy más technológiákhoz hasonlóan végül itt is Kína szerepvállalása hozza majd el az áttörést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×