Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Mesterséges dugókkal kísérletezne a főváros

Sávlezárásokkal idézne elő dugókat a budapesti közlekedésben nyáron a fővárosi önkormányzat, hogy tesztelje forgalomcsökkentési terveit - közölte egy birtokába jutott munkaanyagra hivatkozva hétfőn az Origo hírportál.

Az írás szerint szinte az összes bevezető főúton lezárnának egy-egy sávot, hogy így kényszerítsék autóbuszokra és kerékpárra a budapestieket. "A lezárásoktól az önkormányzat élhetőbb belvárost remél" - írták, a Főpolgármesteri Hivatal felkérésére végzett, egy fővárosi tervezőiroda által készített tanulmányra hivatkozva.

A portál közölte: a tervezett forgalomátalakítások "főpróbáját" július 4. és augusztus 2. között tartanák, annak tapasztalatai alapján alakítanák ki a végleges koncepciót.

A tervezetről szóló egyeztetések egyik, névtelenül nyilatkozó résztvevőjét idézve azt írták, hogy az ötletgazda Ikvai-Szabó Imre. A főpolgármester-helyettest az Origónak nem sikerült elérnie, de egyik, névtelenséget kérő munkatársa megerősítette az információt. A portál értesülése szerint a városvezető környezetvédő szervezetekkel együtt készíti elő a projektet; a munkaanyag a jövő héten kerül a főpolgármesteri kabinet elé, végrehajtásáról várhatóan május 30-án dönthetnek.

Az ideiglenes korlátozások az V. kerületet és a bevezető nagyobb főutakat érintenék, köztük a Rákóczi utat, az Üllői utat, a Hegyalja utat és a Bajzsy-Zsilinszky utat. Egy teljes sávot vennének le mindkét irányban a Kossuth Lajos utcából, a felszabadult terület "kereskedelmi célú, valamint sétálóterületként funkcionálhat".

Kétszer egy sávosra szűkítenék a pesti alsó rakpartot a Roosevelt tér és az Erzsébet híd között, kétszer két sávos lenne átmenetileg az Üllői út Nagyvárad tér és Ferenc körút közti szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky út is. A felszabadult sávokat parkolóhelyek kialakítására használnák: a rakparton 90, az Üllői úton 350-400, a Bajcsy-Zsilinszky úton 80 parkolóhely jönne létre a számítások szerint - tette hozzá a hírportál.

Az útszűkítésekkel párhuzamosan a kísérleti hónapban sűrűbben járnak a tömegközlekedési eszközök, így a 3-as metró, a 4-es, a 6-os, a 47-es és a 49-es villamos, valamint a csepeli és a szentendrei HÉV. A belvárosban közlekedő autóbuszok is gyakrabban közlekednek majd, néhány helyen módosított útvonalon.

A munkaanyag szerint a közlekedési kísérlet összesen 200 millió forintba kerülne, ha sikerülne 40 autóbusz bérlését extra ráfordítás nélkül, barterüzlet keretében biztosítani a megnövekedett tömegközlekedési igények kielégítésére.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×