Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

A családi veszekedések csak rosszabbodnak

A szülőknek sok gondja akad a kisgyerekek hisztijeivel és a tinédzserek viselkedésével, de azzal vigasztalják magukat, hogy később jobb lesz. Amerikai kutatók azonban azt állítják: nemhogy jobb, de idővel még hevesebbek lesznek a családi viták

Amerikai pszichológusok szerint a szülők gyerekei még akkor is veszekszenek anyukájukkal és apukájukkal, amikor középkorúak lesznek és akár ők maguk is gyereket nevelnek. Ráadásul az igazán heves viták akkor zajlanak le az anyák és lányaik között, amikor a gyerek már felnőtt, a viták tárgya pedig szinte mindig ugyanaz: a gyerek mérges, mert a szülő beleavatkozik az életébe.

A Michigani Egyetem kutatói ötszáz szülőt és azok 22 éves vagy annál idősebb gyerekeit vonták be vizsgálatukba. A szakemberek azt kérték tőlük, írják le a párbeszédeket és a felmerülő problémákat.

Azt találták, hogy a kamaszokat leginkább az dühíti, amikor a szülők beleszólnak öltözködési szokásaikba, az idősebb gyerekek pedig akkor neheztelnek leginkább, amikor gyereknevelési tanácsokat kapnak otthonról, vagy az anyagi helyzetükről kérdezősködnek.

A kutatók azt is megállapították, hogy a szülők sokkal inkább megélik a feszültséget, mint gyerekeik, az anyukák pedig rosszabbul érzik magukat a viták után.

A vizsgálatot vezető Kira Birditt elmondta: a szülő-gyerek kapcsolat a leghosszabban tartó szociális kötődés, amely lehet nagyon pozitív és támogató, de gyakran ingerült, feszültségekkel teli és ambivalens.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×