Infostart.hu
eur:
362.21
usd:
311.95
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Tudja, milyen szólás kapcsolódik a nevéhez?

Az évszázadok legnagyobb vesztesei közé tartozik az Erzsébet név, ami a középkorban nagyon gyakori volt, de ma az első százban sem szerepel - íme egy érdekesség a "Keresztnevek Enciklopédiájából", amely egészen az Árpád kortól napjainkig térképezi fel a keresztnevek adásának szokásait Magyarországon.

A kötetet Felcsik Erzsébet névkutató, az ELTE tanára állította össze, aki az InfoRádióban elmondta: több évszázadon át nagyon kevés keresztnév közül választhattak a szülők, amikor nevet adtak gyermeküknek. Így fordulhatott elő, hogy a nők több mint 20 százalékát Erzsébetnek hívták, de XVII-XVIII. században gyakori volt a Mária vagy az Anna is.

A férfinevek közöl évszázadokon át az István, a Mihály, a János és a József volt a favorit. Érdekesség, hogy míg a Kristóf az Árpád korban volt népszerű, de például 1967-ben mindössze 7 újszülött kapta ezt a nevet, addig tavaly a 18. legnépszerűbb fiúnév volt.

A hagyományos nevek valamikor a '60-as években veszítettek népszerűségükből, manapság pedig aratnak az olyan, például a tengerentúlról érkezők, mint a Kevin, amely 1996-ban szerepel a statisztikákban, akkor a 81. helyen állt, 2006-ban viszont már a 41. helyen volt.

A kötet a 100 leggyakoribb férfi és női nevet tartalmazza, amelyekhez érdekességeket, például azokhoz kapcsolódó közmondásokat közöl. A "búsul, mint a cigány Szent Mihály napján" mondást például azokra használták, akik lógatták az orrukat, a "kijöttek a Miska bácsi lovai" pedig akkor hangzott el, ha kiderült egy titok.

A kötet foglalkozik a nevek eredetével is, így kiderül, hogy bár a Dániel egy héber eredetű összetett név, Isten a bíráját jelenti, de mivel létezett egy magyar személynév is, a Dan, ezek egymást erősítették, így terjedhetett el a Dániel.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×