Az április 1-i tréfálkozás valószínűleg a régi időkig nyúlik vissza, már az ókori rómaiak és kelták csínytevéssel ünnepelték a tavasz beköszöntét, ám a bolondok napjáról először a középkori Európából vannak írásos emlékek.

A csínytevés első nyomai már a római mitológiában megtalálhatóak, különösen Ceresnek, a növények ültetése és az anyai szeretet az istennőjének, valamint lányának, Proserpinának a történetében.

Prosperinát elrabolta Plútó, a halál istene, és arra kényszerítette, hogy vele éljen az alvilágban. A lány hiába szólongatta az édesanyját, Ceres csak a visszhangot hallotta, így nem találhatta meg Prosperinát. A reménytelen küldetés a későbbi évszázadokban is népszerű tréfaforrás volt Európában.

Április 1-je legelterjedtebb eredetteóriája azonban a Gergely-naptár 16. századi bevezetéséhez kapcsolódik. Az addig használt Julianus-naptár szerint ugyanis az érintett héten - március 25. és április 1. között - ünnepelték eleink az újévet - ezt tette át az új időszámítás január 1-re.

Akik "nem vették észre" a változást vagy ragaszkodtak a hagyományokhoz, és a régi naptár szerint tartották az ünnepeket, gyakran lettek tréfák célpontjai a régi újév alkalmából. Franciaországban például a tréfacsinálók halat ragasztottak a hagyománytisztelők hátára, akiket így elneveztek "áprilisi halaknak".

Ez az elmélet azonban nem magyarázza, hogyan terjedt el az április 1-i bolondozás szokása olyan európai országokban is, ahol csak később vezették be a Gergely-naptárt.