Infostart.hu
eur:
363.06
usd:
312.79
bux:
147554.65
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A fiúk az erőszakosabbak az óvodában

Erőszakosabbak a fiúk, mint a lányok az óvodában - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének kutatói végeztek. A csoport vezetője, Zsolnai Anikó elmondta: a gyerekek viselkedését kérdőívek, illetve bábokkal bemutatott szituációk segítségével vizsgálták.

A Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének kutatói először hároméves korukban vizsgálták meg a gyerekeket, akiket óvodai életük során, vagyis három éven keresztül kísértek figyelemmel. A szakemberek célja az volt, hogy megfigyeljék, milyen viselkedési változások mennek végbe a gyerekeknél az óvodás évek alatt.

A vizsgálatot lebonyolító csoport vezetője az InfoRádiónak elmondta: azt tapasztalták, hogy a fiúk esetében a középsős és nagycsoportos korukra a fizikai agresszivitás a lányokhoz képest növekszik. Zsolnai Anikó hozzátette: kizárható az a magyarázat, hogy a fiúk körében azért figyelhető meg ez a jelenség, mert ők hajlamosabbak az agresszióra. A szakértők inkább azt feltételezik, hogy a fiúk szocializációja ezt predesztinálja, hiszen velük az agresszió kapcsán engedékenyebbek a szülők és a társadalom is.

Az egyetem docense érdekességként említette azt az eredményt, miszerint az óvodáskorú fiúk, ha maguk kerülnek bajba, akkor kevésbé, de ha társuk kerül bajba, akkor inkább kérnek segítséget az óvónőtől, vagy más felnőttől.

Zsolnai Anikó ugyanakkor hangsúlyozta: a vizsgálatban nem tértek arra ki, hogy a tévénézés miként hatott a megfigyelt gyerekek viselkedésére.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Veszélyes vegyszer szivárgott a talajba az iváncsai SK On akkumulátorgyárnál

Az iváncsai SK On akkumulátorgyár belső monitoring kútjában NMP (n-metil-2-pirrolidon) oldószerszennyezést mutattak ki a gyár önellenőrző mérései során, a szennyezést még augusztus 28-án fedezték fel. Az NMP olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve többek között magzatkárosító hatást fejthet ki. Molnár Tibor polgármester haladéktalanul elrendelte a település összes utcájában egy-egy fúrt vagy ásott kút vizének független bevizsgálását, amelyet az önkormányzat saját költségén végeztet el. A vezetékes ivóvizet a szennyezés nem érinti, az Ercsi felől érkezik csővezetéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×