Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
133528.69
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Válság idején kevesebb a baleset és a dohányzás is csökken

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete azt javasolja, hogy a gazdasági válságban a kormányok kevesebbet költsenek infrastruktúrára, utakra, vasútra, ám feltétlenül tartsák fenn az egészségügy állami támogatását. A WHO Egészségügy és Pénzügyi válság címmel adta ki összegzését és legfontosabb ajánlásait a tagországok számára.

Egy gazdasági válság idején kevesebb kocsit és motorkerékpárt értékesítenek, kevesebben utaznak, ezért kevesebben halnak meg az utakon. A dohányosok kevesebbet költenek cigarettára, ezért a szövődményekbe is kevesebben halnak bele - íme az első becslésekből adódó következtetések az ENSZ Egészségügyi világszervezetének friss jelentésében.

A WHO Egészségügy és Pénzügyi válság című összegzésében megállapítja: a zsugorodó kereslet, az ingadozó kamatok és a szűkülő ipari termelés nehezíti a betegek hozzáférését az egészségügyi szolgáltatásokhoz. A WHO szakértői azt javasolják a tagországok kormányainak, hogy több generikus, tehát szabadalom által már nem védett gyógyszert tegyenek hozzáférhetővé az egészségügyi költségvetésből, és hozzanak intézkedéseket a szegény és sérülékeny társadalmi rétegek védelmére.

A pénzügyi válság, amely a fejlett országokban robbant ki 2007-ben mára a közepes és alacsony jövedelmű országokra is átterjedt, bár a fejlődő országokban még nincs klasszikus gazdasági recesszió - jelenti a WHO.

A szervezet külön kiemeli Magyarországot, amely sürgős pénzügyi segítséget kapott a Nemzetközi Valutaalaptól. Ám az ilyen támogatás korlátozza a kormányokat abban, hogy az egészségügyre költsenek - teszik hozzá a világszervezet szakértői. A WHO emellett attól tart, hogy a fejlődő országokban kibontakozó válság végképp megfosztja a rászorulókat az egészségügyi szolgáltatásoktól.

Margaret Chan, a WHO ügyvezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy az egészségügyi kiadások leszorítása a kormányzati politikán múlik, és nem kötelező velejárója a mostani válságnak. A lakosság is nehezebben nyúl a zsebébe egy válság idején - akár recept nélkül kapható termékekről, akár hálapénzről van szó.

Sokan hagyják el magánpraxisú orvosukat az olcsóbb állami ellátásért, ez pedig megterheli az amúgy is nehézkes közellátást. Ugyanakkor kiváló magánorvosok mennek át az állami szférába dolgozni- állapítja meg a WHO. Elsősorban a fejlett országokban várható, hogy a káros szenvedélyekre jutó kevesebb lakossági pénz miatt csökken a halálozás, és a visszaeső ipari termelés miatt tisztább lesz a környezet és a levegő - hangsúlyozza a világszervezet.

A nemzeti devizák leértékelődése felboríthatja a gyógyszerkasszákat - figyelmeztet a WHO. Ezzel együtt az egészségügyi világszervezet azt ajánlja, hogy a gazdasági válságban egy kormány kevesebbet költsön infrastruktúrára, pl. vasút és közútfejlesztésre, ám mindenképpen tartsa fenn a nemzeti egészségügy támogatását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×