Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
311.46
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Hogyan lehet Knutból pénzt csinálni?

A világhírre szert tett jegesmedve, Knut szeptemberben elhunyt gondozójának fia úgy szerzett nem kevés pénzt, hogy az eBay-en áruba bocsátotta apja személyes tárgyait.

Közel hétezer eurót, vagyis nagyjából kétmillió forintot sikerült összegyűjtenie Thomas Dörflein fiának, aki az interneten bocsátotta áruba apja személyes tárgyait. Dörflein volt az, aki a berlini állatkertben nevelte fel a világhírre is szert tett Knutot, a jegesmedve bocsot, aki azóta már felnőtt jegesmedvévé cseperedett. Az állatot elutasította anyja, így került a gondozó szakértő kezei közé.

Dörflein tragikus hirtelenséggel 44 évesen hunyt el tavaly szeptemberben. Fia úgy döntött, hogy apja néhány személyes tárgyát felteszi az eBay aukciós weboldalra, ahol az érdeklődők most szombatig licitálhattak az ereklyékre. Elkelt többek között Dörflein hálózsákja is, amelyben a férfi Knut mellett aludt, hogy akár éjszaka is megetethesse. Egy internetező 1400 eurót (közel 400 ezer forintot) volt hajlandó fizetni a tárgyért.

A legnagyobb összegért Dörflein tízéves autója kelt el: 3600 eurót, vagyis közel egymillió forintot adott érte valaki. Az online aukción licitálni lehetett még többek között egy övre, egy Elvisről szóló CD-s könyvre és egy zsebkésre is.

A 18 éves fiú azt állította: azért kellett neki a pénz, hogy gondozza apja sírját. A német újságok arról cikkeztek, hogy a pénzből többek között fejfát vesz a sírra. Az állatgondozó egykori menyasszonya azonban ízléstelennek minősítette a fiú tettét, mert szerinte ezek a tárgyak túl személyesek ahhoz, hogy áruba bocsássák őket.

Címlapról ajánljuk

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Nagy fordulat a boltokban: látványosan olcsóbb lett a magyarok kedvenc gyümölcse

Nagy fordulat a boltokban: látványosan olcsóbb lett a magyarok kedvenc gyümölcse

Az alma ára Magyarországon az elmúlt évtizedben jelentősen emelkedett, különösen 2024–2025-ben, amikor a kedvezőtlen időjárás és a gyengébb termés csúcsra hajtotta az árakat – tavaly nyár végén egy kiló alma 860 forintba került. 2026-ban azonban fordulat állt be: a kínálati helyzet javulásának és a bőségesebb európai, főként lengyel termésnek köszönhetően júliusra az átlagár 615 forintra mérséklődött. Az árcsökkenéshez a decemberben az almára is kiterjesztett árrésstop is hozzájárult, bár a folyamatot elsősorban piaci tényezők indították el. A szezonális ingadozás 2026-ban is jelen van, de a drágulás mértéke jóval visszafogottabb az előző évinél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×