Infostart.hu
eur:
367.82
usd:
317.45
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Lopásgátló kerül a húsokba is

Már a kiváló minőségű húsokat is lopásgátló szerkezettel látják el a brit kiskereskedők, számolván azzal, hogy a gazdasági világválság hatására egyre több lesz a bolti lopás.

"A kereskedők felkészülnek arra, hogy rohamosan növekszik a lopások száma, és bűnmegelőző módszerekhez folyamodnak, mint például elektronikus lopásgátló szerkezettel látják el a drága húsokat" - közölte Stephen Robertson, a Brit Kiskereskedők Szövetségének elnöke, aki az elővigyázatosságot azzal indokolta, hogy minden 90. másodpercben ellopnak valamit egy boltból.

A lopásgátló ugyanúgy működik, mint a ruhaneműk vagy elektronikai eszközök esetében felszerelt biztonsági szerkezet, amely azonnal jelez, ha valaki fizetség nélkül távozna az üzletből.

Nagy-Britanniában a bolti lopás okozza a kiskereskedők legnagyobb kárát, veszteségeik 64 százalékát adja, miközben a betörésekből származó kár 16 százalékot tesz ki.

Tavaly ugyan negyedével csökkent a bolti lopások száma a szigetországban, idén azonban a kereskedők attól tartanak, hogy a gazdasági válság hatására ez a tendencia leáll.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Váratlanul nagyot fordított a forint, újabb intervenció történhetett Japánban

Váratlanul nagyot fordított a forint, újabb intervenció történhetett Japánban

A Tisza-kormány hivatalba lépése óta nem látott szintre gyengült a forint, szerda reggel már 368,5 közelében járt az euró jegyzése, de a délelőtti órákban a lélektani 370-es, majd 371-es határt is átlépte. Bár azóta némileg sikerült stabilizálnia magát, a magyar devizára az erősödő dollár, az emelkedő amerikai hozamok és a közel-keleti feszültségek miatt dráguló olaj is nyomást gyakorol, a jen esetleges hirtelen erősödése pedig a carry trade pozíciók leépítésén keresztül további kockázatot jelenthet. Ez utóbbi kockázat délután materializálódott is, a dollár-jen jegyzés ugyanis hirtelen közel 1 százalékot csökkent. A háttérben feltehetően a japán hatóságok újbóli devizapiaci beavatkozása állhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×