Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

E-mailben hazudósabbak vagyunk

Kézzel írott levélben becsületesebbek vagyunk, míg e-mailben nagyobb a valószínűség arra, hogy hazudunk - derül ki egy amerikai vizsgálatból.

Több amerikai egyetemen végezték el azt a kísérletet, amelyben a résztvevő diákok 89 dollárt kaptak. Feladatuk az volt, hogy osszák meg az összeget egy idegennel, aki nem tudta, pontosan mennyi pénzről is van szó.

A diákok egyik fele elektronikus, másik fele pedig hagyományos, kézzel írott levélben közölte az ismeretlennel a pénzosztás tényét. Az e-mailező diákok 92 százaléka hazudott a teljes összegről, míg a hagyományos levelezők közül csak 64 százalék nem volt teljesen őszinte.

A Legyünk őszinték online! című tanulmányban megjelent eredmény szerint a diákok többsége azt mondta az idegennek, hogy az összeget egyenlően osztják meg egymás között, de 89 dollárnál kisebb végösszeget írtak nekik.

Az e-mailezők átlagosan 29 dollárt szántak az ismeretlennek, míg 60-at megtartottak. Velük szemben a hagyományos levelezők átlagosan 34-55 arányban osztották fel az összeget.

Terri Kurtzberg, a New Jersey-i Rutgers üzleti iskola professzora azzal magyarázza az eredményt, hogy az emberek gépelés közben úgy érzik, jobban fel vannak mentve önálló cselekedetük alól, mint a kézírással.

Liuba Belkin, a Pennsylvania Egyetem professzora szerint az e-mailben nem láthatjuk a nonverbális és viselkedési jeleket, amelyeket a kézírás kimutat, ezért az elektronikus levél nagy teret hagy a félreértéseknek, és ahogy azt a kísérlet is bebizonyította, a szándékos csalásnak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×