Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A boldogság forrása: öt perc alvás egy rózsaszínű koporsóban

Thaiföldön egy buddhista kolostor azt ajánlja a híveknek, hogy megfelelő pénzösszeg fejében maguk mögött hagyhatják problémáikat. Ehhez csak azt kell tenniük, hogy bemásznak egy koporsóba, "meghalnak", majd újjászületnek.

Minden héten több ezren gyülekeznek a Wat Prammanee kolostornál Thaiföldön, hogy új életet kezdjenek. Ezer forint körüli összeget fizetnek a virágért és az isteni áldozatokért.

A szent hely csarnokába betérve 9 rózsaszínű "koporsó" várja a híveket. "Csak öt perc alvás a dobozban" - magyarázza a lényeget egy thai tanár, aki hozzáteszi: az emberek boldogok akarnak lenni.

A helyiek szerint ugyanis ennyi időt kell eltölteni a kikészített "koporsókban", és közben hallgatni a szerzetesek imáit. Ez segít megszabadulni a rossz karmától - állítják.

"Ahogy ott fekszem, és hallgatom a szerzetesek kántálását, nyugodtnak érzem magam" - mesélte élményeit Naul Chaichamni. Az 52 éves masszőr elmondta: amikor felkelt, csak jó dolgokra, például a kolostor falán lógó Buddha-képre gondolt.

Thaiföld mélyen babonás ország: az emberek akár a kevés fizetésüket is képesek elkölteni különböző szerencsét hozó kütyükre. A kolostor udvarán is több száz árus kínálja mágikus amulettjeit.

A főoltárnál több rekesz kólát lehet venni - mindegyik üveg nyitva van, és szívószálat helyeztek el benne. Természetesen a kóla is az isteneknek való áldozatot jelenti.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×