Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fontos, hogy fizessen a fogtündér

Egyre kevesebb brit gyereket látogat meg a fogtündér, hogy kihullott fogaikért cserébe némi zsebpénzt hagyjon a párna alatt. Pedig sokak szerint a hagyomány ápolása fontos lenne a gyermekek fejlődése szempontjából.

Hat hónap alatt 1,22 fontról 87 centre csökkent a fogakért a párna alá rejtett zsebpénz összege. A Cravendale tejgyár felmérése azt mutatja, hogy a brit gyerekek 38 százaléka egy árva centet sem kapott még soha a fogtündértől.

A felmérés keretében, amelyet Párna Indexnek neveztek el, ezer szülőt kérdeztek meg a kutatók arról, mit kaptak tőlük csemetéik, ha odaadták kihullott fogukat a fogtündérnek. Ebből derült ki, hogy a szülők egyre kevésbé követik azt a régi szokást, hogy a titokzatos fogtündérként föllépve jutalmazzák gyerekeiket.

Dr. Nigel Carter, a brit fogászati alapítvány igazgatója szerint a fogtündér "látogatása" a felnövekedés része kellene hogy legyen, és kiábrándító, ha "nem teljesíti kötelességét" időben.

Nigel Carter úgy látja, a fogtündér emlékeztet arra, hogy vigyáznunk kell a fogainkra. Hozzáteszi: "Reméljük, hogy a fogtündér átvészeli a jelenlegi gazdasági visszaesést, és hamarosan legjobb formájában tér vissza."

A gyerekeket ugyanakkor vigasztalhatja, hogy még így is többet kapnak, mint amennyit szüleik kaptak annakidején a fogtündértől, akik 19 centtel voltak kénytelenek beérni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×