Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Akar egy euróért villát venni?

A csodaszép szicíliai városka, Salemi polgármestere különös ajánlattal kecsegteti azokat, akik ingatlant akarnak venni: mindössze 1 euróért árulja a villákat.

A villák Salemi dombjai között helyezkednek el, és gyönyörű kilátást nyújtanak a Földközi-tengerre - ki az, aki nemet mond a polgármester ajánlatára, miszerint az épületeket gyakorlatilag ingyen, mindössze 1 euróért megvásárolhatja?

Valójában alaposan meg kell fontolniuk ezt a visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot azoknak, akik ingatlanvásárlásra adják a fejüket. Tudniuk kell ugyanis, hogy ezeket a villákat az 1968-as földrengés gyakorlatilag lakhatatlanná tette, az új "egyeurós" tulajdonosoknak pedig mindössze 2 év áll a rendelkezésükre, hogy az épületeket rendbe hozzák.

Ráadásul a felújítási munkálatokhoz csak helyi szakembereket alkalmazhatnak. A Palermótól 72 kilométerre fekvő város polgármestere azt reméli a különleges akciótól, hogy az olyan vásárlókat fog majd vonzani, akik "esztétikailag érzékenyek, és megvan a pénzügyi forrásuk, hogy részt vegyenek ebben a kalandban".

Vittorio Sgarbi szerint az akciónak köszönhetően Salemi lehet az "új Pantelleria" - ezen a közeli szigeten olyan hírességek vettek tengerparti villát, mint Giorgio Armani divattervező, Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, vagy Gerard Depardieu francia színész.

Állítólag a Genesis együttes egykori frontembere, Peter Gabriel már jelezte: szívesen venne és újítana fel egy salemi villát. Az énekesnek egyébként már van egy háza Szardínia szigetén.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×