Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az egészséges életmód titka: lift helyett lépcső

Kutatók állítják: ha munkahelyünkön a lift helyett a lépcsőt választjuk, jelentősen javulhat egészségi állapotunk, még akkor is, ha szabadidőnkben nem mozgunk eleget.

Egy genfi egyetem kutatói 77 kórházi dolgozót vontak be vizsgálatukba, akik "ülő életmódot" folytatnak, vagyis hetenként kevesebb mint két órát mozognak , és 10 lépcsőfoknál kevesebbet másznak.

Feladatuk az volt, hogy 12 héten keresztül mellőzzék munkahelyükön a liftet, és lépcsőzzenek. Kezdetben csak 5 emeletet kellett megmászniuk, ám az idő előrehaladtával már 23-at.

A háromhónapos kísérlet után a résztvevőket orvosi teszteknek vetették alá, és kiderült: szervezetük oxigénfelvevő képessége 8,6 százalékkal nőtt, közel két százalékkal csökkent derékbőségük, súlyuk és testzsírmennyiségük, de még a vérnyomásuk és a koleszterinjük is csökkent - előbbi 2,3, utóbbi pedig 3,9 százalékkal.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×