Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A brit szemétből jól élnek a lengyelek

Vannak londoni lengyelek, akik abból élnek, hogy összegyűjtik és eladják, amit az angolok kidobtak. Sokszor ugyanis kiváló állapotban lévő, vagy kis munkával helyrehozható dolgok kerülnek a szemétbe arrafelé. Egy ottani lengyel magazin szerint ez is mutatja, hogy a gazdagsággal nem jár együtt automatikusan az ízlés is.

Megdöbbenti a brit "szemétkultúra" a londoni lengyeleket, az, hogy mennyi minden kerül a szemétbe arrafelé - a leleményesebbek felháborodásuk után azonban üzletet csináltak mindebből.

Ledöbbennek a guberálók, mik kerülnek ugyanis a szemetesládába Angliában. A pazarlás láttán többen föladták eddigi munkájukat, és hivatásos újrahasznosítókká avanzsáltak.

Mariusz Zach tájépítész például, aki öt éve költözött Britanniába, nem tudna megélni enélkül. "Egy komplett bútorkészletet találtam egy kuka mellett Délkelet-Londonban. Csak le kellett festeni, és egy-két helyen meg kellett javítani, olyan lett, mint új korában" - mondja.

"Vettünk egy autót a társammal, és azzal gyűjtjük össze, amit a házak előtt találunk kidobva, sokszor kiváló állapotban. Hozzá se kell nyúlnunk, egy az egyben használható dolgokat dobnak ki az angolok".

Rafal Arkiewiecz főbérlő pedig állítása szerint egész birodalmát a britek által leselejtezett tárgyakból rendezte be.

A Polish Express magazin azt írja: a britek mindent megvesznek, nem bírják fölmérni, mire van szükségük, bedőlnek minden reklámnak, Mint fogalmaznak, ez is mutatja, hogy attól, hogy valakinek sok pénze van, még nem biztos, hogy ízlése is van mellé.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×