Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Magántemplom - adóelkerülésért?

Sajátos megoldással oldott meg egy vitát egy chicagói ingatlanügynök: egyszerűen templommá minősíttette az otthonát - és ezzel ráadásul 80 ezer dollár (11,5 millió forint) adót is megspórolt magának.

George Michael örmény templommá alakíttatta a Bluff tó partján álló, 3 millió dollárt érő otthonát, így több legyet is ütött egy csapással. Először is mozgássérült feleségének és a lányának nem kell kitennie otthonról a lábát, ha istentiszteletre akar menni.

Ráadásul jelentősen - 80 ezer dollárral - csökkentette az ingatlan után fizetendő adót is. Ehhez persze az adóhatóság figyelmetlensége is kellett, egyetlen vasárnap sem ellenőrizték ugyanis, hogy valóban tartanak az épületben istentiszteletet.

Michael egy éve kezdett saját gyülekezetet toborozni - rokonaiból és legjobb barátaiból -, miután egy internetes honlapon megszerezte a lelkipásztori képesítést. A kertben pedig felállított egy keresztet.

Ezt a szomszédai egészen addig a vallási buzgalom jelének hitték, amíg ki nem derült, hogy a ház templommá nyilvánításával Michael milyen sok adót spórolt meg magának.

Ha az adóhatóság ellenőrizte volna a templomot, hamar kiderült volna a turpisság, a kerítésen ugyanis ott a figyelmeztető tábla: "Magánterület, tilos az átjárás!"

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×