Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Jó gyereket akar? Adjon neki csokit!

Nem mulasztottak tanítási napot egy norfolki iskola diákjai, amióta az igazgató bevezette a csokoládéjutalmat. Az ösztönzési móddal azonban nem mindenki ért egyet, mert szerintük csak oda vezet, hogy még több lesz az elhízott, szuvas fogú gyerek.

Andrew Sheppard igazgató 2005-ben vezette be a thetfordi Redcastle Furze általános iskolában, egy-egy tábla csokoládét kap az, akinek nem lesz igazolatlan hiányzása a félévben.

Az akció abszolút sikernek bizonyult, hogy az átlag évi 65 napos hiányzás nullára csökkent, így a csokoládéjutalmat évről-évre meghosszabbítják, sőt, ma már diszkó, piknik és húsvéti tojás is szerepel a jutalmak között.

A módszerrel azonban messze nem mindenki ért egyet. Vannak, akik azért bírálják Sheppardot, mert hozzájárul ahhoz, hogy egyre több legyen az elhízott, szuvas fogú gyerek. Mások azt nem tartják elfogadhatónak, hogy a jutalmazással "megvesztegetik" a gyerekeket.

Az igazgató azonban azzal érvel, hogy a gyerekek azóta sokkal jobb magaviseletűek és udvariasabbak, ráadásul a felelősségérzetük is egyértelműen javult. "A gyerekek szeretik ezt az új rendszer, ami ráadásul működik is" - tette hozzá Sheppard, aki abban bízik, hogy a csokoládéjutalmat más iskolák is bevezetik majd.

Pedig a szülők nem örülnének az új rendszernek, derült ki abból az internetes felmérésből, amelyben 2581-en vettek részt. A válaszadók 27 vallotta be, hogy a tanárok adtak a gyermekének édességet, de ez a háromnegyedük szerint rossz ötlet. Az iskola étkeztetéssel foglalkozó brit szervezet is úgy véli, hogy jobb lenne valamilyen egészséges étekkel jutalmazni a gyerekeket csoki helyett.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×