Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nyolc osztály elég, hogy tengeralattjárót építsen az ember

Saját tengeralattjárót épített az udvarában egy kínai férfi, pedig semmilyen speciális végzettsége nincs; mindössze az általános iskola nyolc osztályát járta ki. Viszont technikai zseni, amit az is bizonyít, hogy 17 szabadalmat jegyeztetett már be.

Tao Hsziang-li főleg fémhordókból és hulladékból, saját kezűleg építette meg 1,6 tonnás tengeralattjáróját. A hordó azért volt tökéletes alapanyag, mert olcsó - mondta a Pekingben élő, vidéki származású munkás.

A hat méter hosszú járműben ugyan csak egyetlen embernek van elég hely, de fel van szerelve nyomásmérővel, figyelőkamerákkal, van benne tévékészülék, oxigénpalack, kívül pedig reflektorok is.

Bár a felszerelés egyszerű, ennyi elegendő még ahhoz is, hogy az utas a víz alatt jól lásson - hangsúlyozta Tao, akinek több mint egy évig tanulmányozta a tengeralattjáró-építést és készült a munkára.

A legnehezebb azonban nem a szükséges tudás, hanem a pénz megszerzése volt. "A tengeralattjáró alkatrészek nagyon drágák, azokat nem engedhettem meg magamnak, ezért igyekeztem mindent olcsó holmival pótolni" - magyarázta.

A tengeralattjáró megépítése így is 640 ezer forintnak megfelelő összegbe került - ez éppen annyi, mint Tao egy éves fizetése.

Már éppen az utolsó simításokat végzi nagy művén, és reméli, hogy a jövő héten ki is próbálhatja a tengeralattjárót, amely szerinte teljesen biztonságos - bár csak tíz méteres mélységbe képes lemerülni.

Bár Tao csak általános iskolát végzett, valóságos technikai zseni, akinek már 17 szabadalma van; feltalált többek között egy fejmasszírozót, egy mosógépet és egy cipőtisztítót is.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×