Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Együttérzés-mutatóval mérik az ápolónők hatékonyságát

Egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó épp úgy gyógyíthat, mint egy sikeres operáció vagy a gyógyszerek - legalábbis így gondolja Alan Johnson brit egészségügyi miniszter, aki ezért elhatározta, hogy az ápolók, ápolónők hatékonyságát annak alapján is mérni kell, mennyi melegséget, szeretetet adnak a betegeknek.

Õfelsége kormánya bevezet egy "együttérzési mutatót" azoknak a felméréseknek az alapján, amelyet a páciensek között végeznek, a minisztériumból kiküldött ellenőrök tapasztalataival összevetve azokat. Így kiderül, hogy ebből a szempontból melyek a legjobb kórházi osztályok Nagy-Britanniában.

Az eredményeket közzéteszik az interneten, hogy betegek kiválaszthassák, melyik kórházban kezeltetik magukat. Elképzelhető, hogy a legjobb csapat prémiumban is részesül.

A kezdeményezés, amelyet a miniszter a Guardian című brit napilapnak adott interjúban harangozott be, része annak a reformcsomagnak, amelyet az országos egészségügyi szolgálat létrejöttének 60. évfordulójára indítanak be.

Az "együttérzési mutató" bevezetését a kategória minden szakszervezete támogatja. "Nagyszerű gondolat az ápolók minőségét mérni. Fontos tudatni, hogy a kórházi gyógyításban milyen szerepük van. Ha az ápoló barátságtalan, nyers, vagy soha nincs ott, amikor a betegnek szüksége lenne rá, tönkreteszi az egész kezelést" - mondta Peter Carter, a legnagyobb szakszervezeti szövetség, a Royal College of Nursing Union főtitkára.

A miniszter hangsúlyozta: nem egyéni értékelések lesznek, hanem a kórházi részlegek ápolószemélyzetét kollektívan ítélik meg és nincsen tervek az "együttérzési mutató" a felhasználására annak eldöntésében, hogy ki kap fizetésemelést.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×