Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A fogorvosok többsége az amalgám tömés ellen lép fel

Világszerte több tízmillió ember szájában van, mégis a szívproblémák és az Alzheimer-kór kialakulását szokták a számlájára írni. Az amalgám fogtömések mellett most már azok sem kardoskodnak, akik eddig védték a higanyt tartalmazó tömést.

A mérgező higanyt is tartalmazó amalgám fogtömésről már régóta hangoztatják, hogy veszélyt jelent az egészségre, ám a világ legjelentősebb orvosi szabályozó ügynöksége eddig nem volt hajlandó ezt elismerni.

Az amerikai kormány által működtetett Élelmiszer- és Gyógyszerhivatal (FDA), miután már több éve hangoztatja, hogy a fogtömések egészségesek, most belátta: valóban jelenthetnek egészségügyi kockázatot. "A higanytartalmú amalgám fogtöméseknek neurotoxikus hatásai lehetnek a fejlődő gyerekek és a magzat idegrendszerére" - áll a szervezet honlapján, ahol azt is közlik: amikor behelyezik vagy kiveszik a tömést, higany szabadulhat fel, ami akár rágáskor is megtörténhet.

Az FDA a beismerés után valószínűleg korlátozza, vagy betiltja a mérgező fémet tartalmazó tömés alkalmazását.

Fogorvosok minden évben több tízmillió fogba tesznek amalgám tömést - csak az Európai Unióban 125 tonna higanyt használnak fel ehhez. A Brit Fogászegyesület azonban még továbbra is azt állítja: ezek a tömések biztonságosak, tartósak, költség-hatékonyak, és nem okoznak szervi problémákat, bár a terhes nőknek azt tanácsolják, hogy kerüljenek mindenféle fogászati beavatkozást.

Norvégiában és Dániába az év elején már betiltották az amalgám töméseket, Svédországban, Finnországban és Japánban pedig erősen korlátozott alkalmazásuk.

Világszerte egyre több fogorvos választja az alternatív töméseket, amelyek a mérgező higany helyett gyantát vagy üveget tartalmaznak - bár ezek jóval drágábbak, és nem olyan erősek.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×