Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Válási hullám áldozatai a férfiak

Több mint félmillió idős ember él magányosan, rokoni vagy baráti kapcsolatok nélkül - derül ki egy nemrég közzétett brit jelentésből, amely szerint az elvált férfiak gyerekei alig látogatják magányosan éldegélő apjukat.

A brit idősek a hetvenes évek válási hullámának áldozataivá váltak - állítja egy angol tanulmány, ami fényt derít az idősek magányos életére. A vizsgálatban megkérdezett 5 felnőttből egy ugyanis azt mondta, hogy egyáltalán nincs kapcsolata idős apjával, négyből egy pedig állította: túl elfoglalt ahhoz, hogy kapcsolatot tartson fenn vele.

Nagy-Britanniában a hetvenes évek válási hullámmának következtében több mint félmillió férfi él jelenleg egyedül, a külvilágtól szinte teljesen elzárva. Közülük ugyanis kevesen vannak olyanok, akik valamelyik családtagjukkal valamennyire is tartják a kapcsolatot - legtöbbjük lakásuk csapdájában, mindenfajta emberi kontaktus nélkül éli hétköznapjait.

Az elváltak generációja - így nevezik azokat a most a hetvenes éveikben járó férfiakat, akik az 1969-es liberális reformoknak köszönhetően tömegesen váltak el feleségüktől, és a bíróság a gyerekeiket az anyának ítélte.

A felmérést készítő egyik szervezet, a Help the Aged munkatársa szerint rendszeres telefonhívással, látogatással vagy levélküldéssel csökkenteni lehet az idősek szociális elszigetelődését.

Anyu és Apu Bank

Egy másik felmérés arra is rávilágított, hogy a szülők harmada pénzügyileg támogatja felnőtt gyerekeit, ám egyáltalán nem biztos, hogy visszakapják ezt a segítséget.

A rekordokat döntögető házárak, a magas diákhitelek és a növekvő életköltségek arra kényszerítik a gyerekeket, hogy egyre inkább függjenek a szülők segítségétől. Egy megtakarításokat kezelő cég, a Birmingham Midshires felmérése szerint a szülők 96 százaléka nem hisz abban, hogy gyerekeik valaha is olyan helyzetbe lesznek, hogy ők is támogatni tudják majd a nehéz helyzetbe került szülőket.

Tim Hague, a cég vezetője úgy véli: az Egyesült Királyságban egy olyan generáció nő föl, amelynek élete az Anyu és Apu Banktól függ.

A felmérés szerint az idős emberek többsége nem engedhetné meg magának, hogy segítsen gyerekének, de nem tudnak nemet mondani.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×