Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Karmol és harap a kezelhetetlen diáklány

Egy fából készült dobozba zártak egy tanulási gondokkal küzdő diáklányt egy osztrák iskolában, mert a tanárok másképp nem bírtak vele. Az önkormányzati hivatal betiltotta a "fabörtönt".

Az osztrák Hartheim iskolája különös módszert alkalmazott arra, hogy fegyelmezze egyik diákját: csak neki egy fából készült kalitkát állítottak az osztályterembe, és bezárva tartották az agresszív lányt. A "fabörtönt" az igazgató javasolta, mert a 14 éves, tanulási nehézségekkel küzdő lány kezelhetetlen volt az órákon, így csak a többi diáktól teljesen elkülönítve tudtak vele bármit is kezdeni.

Karl Schmidhuber igazgató megvédte döntését, mert szerinte Sandra olyan erőszakos volt az órákon, hogy a bezárás jelentette az egyetlen megoldást. Megértem a felháborodást, de fogalmam sincs, mi mást tehettünk volna - magyarázta az igazgató, akinek iskolájába fogyatékos gyerekek járnak.

A kisváros polgármesteri hivatala betiltotta a 4 négyzetméteres kalitkát, amit az iskola gondnoka készített, de az igazgató szerint lehetetlenség a lányt megnyugtatni vagy kontrollálni. A tanárok és a diákok antibiotikumot szednek, hogy így védekezzenek Sandra karmolásai és harapásai ellen - mondta.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×