Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Csak semmi szexet, kérem, középiskolások vagyunk!

Kevesebb középiskolás fogyaszt alkoholt és kábítószert, mint húsz évvel ezelőtt, legálabbis az Egyesült Államokban. Egy felmérésből az is kiderült, hogy a tizenévesek körében azok száma is csökkent, akik szexuális életet élnek.

Az amerikai középiskolások kevesebb mint fele él szexuális életet, 75 százalékuk már ivott alkoholt, 20 százalékuk pedig dohányzik - derült ki egy kormányzati felmérésből.

Az erről szóló kutatást 1991 óta kétévente végzik el az Egyesült Államokban. Érdekes képet mutat a 2007-es és a csaknem húsz évvel ezelőtti eredmények összehasonlítása: korábban többen vallották azt, hogy éltek már szexuális életet, és fogyasztottak már alkoholt vagy cigarettát.

Az első felmérés alkalmával a megkérdezett középiskolások 54 százaléka mondta azt, hogy létesített már szexuális kapcsolatot valakivel, 19 százalékuknak pedig élete során már legalább négy partnere volt. Tavaly ezt csak a megkérdezettek 15 százaléka vallotta magáról.

Változtak az egyes etnikai csoportok adatai közötti különbségek is. A fekete bőrű középiskolásoknak 66 százaléka mondta 2007-ben, hogy már elveszítette a szüzességét, míg 1991-ben az arányuk 82 százalék volt. Most a feketék 28 százaléka mondta, hogy legalább 4 partnere volt már, míg szűk húsz évvel ezelőtt 43 százalékuk.

A fehérek 44 százaléka próbálta már ki a szexet, a szám 50-ről csökkent le 6 százalékponttal 1991 óta.

A latin közösség körében azonban nem tapasztaltak lényegi csökkenést a kutatók. 53-ról mindössze 1 százalékponttal csökkent a szexuális életet élők aránya.

A latin kisebbség a legnagyobb és a leggyorsabban növekvő közösség az Egyesült Államokban. A teljes lakosságnak mintegy 15 százalékát, míg a gyermek lakosság 20 százalékát teszik ki.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×