Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ami még McCartney-t is sokkolta: kapott is ajándékot, meg nem is

Igen csak meglepődött a napokban az egykori Beatles-sztár. Paul McCartney-nak egy környezetbarát autót ígért a gyártó, ám azt úgy juttatja el az énekeshez, hogy azzal jócskán károsítja a környezetet.

Nem kis ajándékot kap a 65 éves sztár: a számára felajánlott környezetbarát autó bolti ára 84 ezer font, azaz nagyjából 30 millió forint. A hibrid meghajtású luxusautó Japánban készül, onnan szállítják Nagy-Britanniába.

Csakhogy nem azon az útvonalon, ahogy azt sztár képzelte, a logikus ugyanis az lenne, ha a környezetbarát termék hajón tenné meg a hétezer kilométert. A Lexus gyártói azonban repülőre rakják a járgányt.

A szállítás ezen módja csaknem százszor környezetszennyezőbb, mint a hajóztatás. Míg a repülőút során több mint 38 ezer kilogrammnyi szén-dioxid kerül a levegőbe - egy autó akkor bocsát ki ennyit, ha hatszor megkerüli a Földet -, a háromhetes hajóút során mindössze 397 kilogramm.

A vegetarianizmusáról és környezetvédő tevékenységéről híres sztárt mindez nagyon felháborította.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×