Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

"Létezik élet a Földön kívül" - állítják az űrhajósok

Az emberiség fog találni életet az univerzumban - biztosak ebben azok az űrhajósok, akik márciusban jártak a Nemzetközi Űrállomáson. "Muszáj, hogy létezzen a miénkhez hasonló élet" - jelentette ki Doi Takao, aki most tért vissza a Földre az Endeavourral 16 napos űrutazásából.

A japán űrhajós és a misszió többi résztvevője Tokióban tartott hétfőn sajtótájékoztatót, ezen fejezték ki abbéli meggyőződésüket, hogy az űr meghódítása során az emberek biztosan találnak majd életet.

Azt azonban ő és a kollégái is tagadták, hogy ezt személyes tapasztalataik alapján gondolják így; mint mondták, nem láttak semmi olyasmit, ami a földönkívüli élet bizonyítéka lenne.

Decemberben a japán kormány második számú vezetője, a kabinet főtitkára, Micsimura Nobutaka lepte meg a közvéleményt azzal, hogy kijelentette: UFO-k pedig igenis léteznek, és biztos benne, hogy értelmes élet is van a Földön kívül.

Még messzebb ment Isiba Sigeru védelmi miniszter, aki közölte: vizsgáltatja annak a jogi lehetőségeit, hogy az alkotmányba bekerülhet-e a válaszcsapás joga egy esetleges földönkívüli támadásra.

Hasonlóképpen vélekedett a tokiói sajtótájékoztatón Mike Forman, az Endeavour-misszió egyik szakértője is. "Ha elég messzire eljutunk, akkor biztosan találunk valamit odakint. Lehet, hogy nem olyan fejlett életformára lelünk majd, mint amilyen a miénk, de azt elég nehéz elhinni, hogy ne lenne a Földön kívül élet ebben a hatalmas univerzumban" - jelentette ki.

Dominic Gorie, az egység parancsnoka, aki már negyedszer járt az űrben, ezzel kapcsolatban a régi felfedezők tapasztalataira emlékeztetett. Akik először hajózták át a földi óceánokat, szintén nem tudták előre, mivel találkoznak majd. "Mi is így vagyunk ezzel - és éppen ez benne a szép" - hangsúlyozta.

Jó sok idő eltelhet azonban addig, amíg az emberiség kapcsolatba kerülhet földönkívüli életformákkal - tette hozzá a misszió egy másik szakértője. "Egyelőre még csak apró lépéseket teszünk az űrben, és nem jutottunk messzire a Földtől" - magyarázta Richard Linnehan.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×