Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A ráncok és szarkalábak elárulják, vehet-e cigarettát

A cigarettát árusító automatákat olyan technikával akarják felszerelni Japánban, amivel a gép meg tudja állapítani a leendő vásárló ráncaiból, szarkalábaiból és bőrfeszességéből, hogy mennyi idős - így a fiatalok nem juthatnának cigarettához.

Japánban júliusban lép életbe az a rendelet, miszerint az országban működő 570 ezer cigarettát árusító automata csak akkor adhat ki dohányterméket, ha a vásárló bebizonyítja: már elég idős a cigarettázáshoz. Az ázsiai országban a dohányzás legális alsó korhatára 20 év.

Egy cég olyan rendszert fejlesztette ki az automatákra, ami lehetővé teszi, hogy a gépek leellenőrizzék a vásárlók életkorát. A gépekhez szerelt digitális kamera ugyanis elemzi az illető arcát: a ráncait, a szarkalábait, sőt még a bőr feszességét és csontszerkezetét is, majd az adatokat összeveti közel százezer felnőtt adataival.

A fejlesztőcég szerint így az emberek 90 százalékáról ki lehet majd deríteni, hogy 20 éven felüli-e vagy sem. A többi 10 százalék, akik idősebbnek néznek ki a koruknál, vagy éppen gyermekarcú felnőttek, könnyen meg tudják téveszteni a gépet, éppen ezért sokan vitatják annak hitelességét.

A japán egészségügyi minisztérium adatai szerint a 17-18 éves korosztály közel 5 százaléka napi rendszerességgel dohányzik.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×