Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A futásnál is előnyösebb a tempós gyaloglás

A fogyni vágyóknak a futás helyett a tempós gyaloglás ajánlott, mert ezzel nem terhelik ízületeiket, de normalizálódhat vérnyomásuk és vércukorszintjük is. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint a heti ötszöri gyaloglás lenne az ideális.

Magyarországon az elhízottak 30 százalékának a térdizülete is károsodik, ezért ők nem tudják futással csökkenteni a testsúlyukat - mondta az InfoRádiónak Halmy László professzor, aki 400 túlsúlyos emberen vizsgálta a tempós gyaloglás hatását.

A vizsgálatban résztvevőknek naponta kellett gyalogló túrára indulniuk - kezdetben 4, majd 3 hét elteltével már napi 10 kilométert gyalogoltak gyors tempóban. A Magyar Elhízástudományi Intézet elnöke elmondta: a gyaloglók testsúlya átlag 7 kilogrammal csökkent, vérnyomásuk és vércukorszintjük pedig normalizálódott.

A szakértő úgy véli: még a futásnál is jobb a hatása az 5-6 kilométer per órás sebességű gyaloglásnak, mert az nem gyakorol előnytelen hatást az ízületekre. Ezt a Testnevelési Egyetem egyik korábbi vizsgálata is bebizonyította: futáskor 65-84 százalékkal nagyobb terhelés éri a lábat, mint a tempós gyaloglásnál.

Halmy László szerint a heti ötszöri, speciális mozdulatot nem igénylő tempós gyaloglás lenne az ideális. A kondíció megtartásához 30 perc, a testsúlycsökkentéshez 1 óra lenne a szükséges - mondta a szakértő, aki hozzátette: annak, aki már lefogyott, másfél órás gyaloglás ajánlott, hogy ne hízzon vissza.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×