Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem a laborvizsgálat a fontos, hanem a gyógyszer

A HIV-fertőzöttek kezeléséhez nem feltétlenül szükséges a rendszeres laboratóriumi kontroll - derült ki egy brit vizsgálatból, amelynek során a páciensek túlélési esélyeit vizsgálták számítógépes szimuláció segítségével.

A vizsgálat szerint, alig valamivel jobbak a mutatók azon HIV-fertőzöttek esetében, akiknél rendszeresen ellenőrzik a kezelés hatékonyságát, mint azoknál, akiknél nem.

A kutatás eredményeit a The Lancet című orvosi hetilap legújabb számában publikálták, s a szerzők reményei szerint a vizsgálat megváltoztathatja az afrikai és ázsiai AIDS-betegek kezelésének módját.

Andrew Phillips, a londoni University College Medical School kutatója és munkatársai számítógépen modellezték a HIV-fertőzés előrehaladását, majd 20 éves időtartamra kiszámították a páciensek túlélési esélyeit.

Mint kiderült, a rendszeres laboratóriumi vizsgálatokon részt vett betegek 83 százaléka ötéves túlélésre számíthatott. Azoknál, akiknél nem ellenőrizték a kezelés hatékonyságát 82 százalékos volt az 5 éven túli túlélési ráta. Húsz év múlva az ellenőrzött "páciensek" közül 67 százalék volt "életben", azok között viszont, akik nem végeztek laboratóriumi tesztet, 64 százalék.

A különbség elhanyagolható, és megcáfolja azt az elméletet, hogy a víruselleni kezelést rendszeres laboratóriumi vizsgálatokkal kell párosítani, ellenkező esetben nem ellenőrizhető a terápia hatékonysága, s a gyógyszerrel szemben ellenálló kórokozók megjelenéséhez vezethet.

Csak a betegek fele jut megfelelő kezeléshez

A szakértők szerint világszerte mintegy 33 milliónyian szenvednek az AIDS-től, de csupán a felük jut megfelelő kezeléshez.

"A laboratóriumi vizsgálatok elvégzése nem lehet szempont, amikor a kezelésre szoruló betegeknek mindössze a fele jut gyógyszerhez" - mutatott rá Andrew Phillips.

Némely szakértő óvatosságra int, mondván a laboratóriumi kontroll hiánya a gyógyszer-rezisztens vírustörzsek elszaporodásához vezethet.

Nathan Ford, a dél-afrikai Medecins Sans Frontiers egészségügyi központ vezetője szerint viszont semmi sem utal arra, hogy Afrikában gyorsabban szaporodnának el az ellenálló kórokozók, mint a világ más részein.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×