Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ezt is rosszul tudtuk: mégsem egészséges a napi nyolc pohár víz

Újabb közismert "tudományos tényről" derült ki, hogy nem több mítosznál. Kutatók szerint ugyanis semmi bizonyíték nem támasztja alá, hogy egy egészséges ember számára hasznos lenne, ha naponta megiszik nyolc pohár vizet - sőt, azt sem lehet tudni, egyáltalán honnan jött ez a közismert tévhit.

Amerikai veseszakértők utánanéztek, igaz-e, hogy napi nyolc pohár víz elfogyasztása segíti a méreganyagok eltávolítását a szervezetből, segít megelőzni a hízást, és szebbé teszi a bőrt.

Dan Negoianu és Stanley Goldfarb, a Pennsylvaniai Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy egyetlen olyan tudományos kutatás sem támasztja alá a tévhitet, amely szerint egy egészséges embernek szüksége lenne ennyi vízre.

"Fogalmunk sincs, honnan szedték ezt az emberek" - összegezték tapasztalataikat a Journal of the American Society of Nephrology című szaklapban.

Arra ugyan találtak bizonyítékokat, hogy a forró, száraz éghajlaton élőknek, illetve a sportolóknak az átlagnál több vízre van szükségük, és az is igaznak bizonyult, hogy a sok víz segít, hogy a szervezetből kiürüljön a só és a karbamid. Azt azonban semmiféle bizonyíték nem támasztja alá, hogy a szerveknek hasznos lenne a túlzott vízbevitel.

"Egyszerűen semmire nincs bizonyíték"

Utánanéztek annak is, hogy a víztől valóban jóllakottnak érezzük-e magunkat, vagyis az csökkenti-e az étvágyat? A vízivás hívei ugyanis azt állítják, hogy az segít fenntartani az egészséges testsúlyt - ám ezt sem támasztja alá egyetlen klinikai vizsgálat sem.

A fejfájás miatt is gyakran okolják a vízhiányt, ám ahhoz egyszerűen nincs elég adat, hogy bizonyíthatónak tekintsék ezt a feltételezést - hangsúlyozták a kutatók. Ezzel a kérdéssel ugyanis csupán egyetlen, kevés alannyal folytatott vizsgálat foglalkozott, s bár azok, akik a szokásosnál több vizet ittak, arról számoltak be, hogy ritkábban fáj a fejük, ám az eredmény statisztikailag jelentéktelen.

Az sem bebizonyítható, hogy bársonyosabb lenne a bőr a sok víztől - bár az igaz, hogy a kiszáradástól merevebb lesz a bőr.

Nincs tehát bizonyíték a víz áldásos hatására - igaz, ennek ellenkezőjére sem. "Egyszerűen semmiféle bizonyíték nincs ezzel kapcsolatban" - foglalta össze a vizsgálat eredményét a két kutató.

Egy átlagos emberi szervezetnek napi 1-1,5 liter vízre van szüksége - testmozgás, illetve meleg időjárás esetén többre. A vízszükségletet elsősorban ivással szerezzük be, de sok vizet tartalmaznak az élelmiszerek is - tehát nem szükséges napi 1-1,5 liter vizet meginnunk.

A túl sok víz ivása is veszélyes, felborulhat a szervezet sóháztartása, ami akár végzetes kimenetelű "vízrészegséghez" vezethet.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×