Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kísértetek miatt perel a háztulajdonos

A korábbi tulajdonos beperelését fontolgatja egy olasz család, a ház eladásakor ugyanis az elfelejtette közölni velük, hogy az új otthonnal kísértetek is járnak.

Gaetano Bastianelli és a felesége 30,7 millió forintnak megfelelő összeget fizetett ki 2005-ben az umbriai Spoletóban található házért. "Azt hittük,az évszázad üzletét kötöttük meg" - ismerte be az 57 éves férfi, az előző tulajdonos ugyanis abba is belement, hogy ott hagyja az összes bútort és minden felszerelési tárgyat - a kávéscsészékig bezárólag.

Bastianelliék saját bevallásuk szerint nem figyeltek oda az üzlet nyélbeütésekor arra, hogy a ház egészen közel fekszik a temetőhöz, és nem tudtak arról sem, hogy az épületben, 1977-ben már hajtottak végre ördögűzést egy kislányon.

Hamar rájöttek azonban, hogy mitől volt olyan olcsó a ház, a kísértetek ugyanis már az első ott töltött éjszakán megjelentek. "Hajnali egy-kettő körül felébredtem, és láttam, hogy víz szivárog a fürdőszoba ajtaja alól" - számolt be a nyugdíjas teherautó sofőr.

A következő reggel pedig világító zöld penészfoltokat talált körbe-körbe a falon, amelyeket szerinte a gonosz szellemek hagytak maguk után.

A helyzet később egyre rosszabb lett. A tízéves kislányuk rendszeresen lánccsörgésre ébredt, a fűnyíró és a feleség autója pedig magától kigyulladt.

Így Bastianelli nem lát más megoldást, felkért egy ügyvédet, hogy pert indítson az előző tulajdonos ellen, amiért letagadta a kísértetek létezését.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×