Az emberiség pusztulása után egy évszázaddal a mai életnek nem maradna szinte semmi nyoma, az időjárás, a korrózió, a földrengések, a túlélő állatok, rovarok és baktériumok mindennel végeznének. Több maradna meg az ősi civilizációk emlékeiből, mint korunk épületeiből, könyveiből és elektronikus feljegyzéséből.

Az idelátogató idegen joggal hihetné, hogy az utolsó civilizáció a Földön az ősi Egyiptom volt - ez a következtetése annak a dokumentumfilmnek, amely azt mutatja be, milyen lesz a bolygó az ember nélkül.

S ez nem egyszerű jóslás, hanem tudományosan megalapozott feltételezés - hangsúlyozza a műsor egyik fő tanácsadója, Gordon Masterton skót mérnök.

"A fények az emberiség pusztulása után szinte azonnal elkezdenének kihunyni a bolygón. Legtovább a szélturbinák működnének, de néhány hét múlva az egész Föld mélységes sötétségbe burkolózna - olyan sötétségbe, amilyen nem volt azóta, hogy az első primitív emberek összegyűltek melegedni a tábortüzek köré" - vázolja fel a jövőt Masterton.

Benépesülnének a városok - állatokkal

Hat hónappal a katasztrófa után ismét elkezdenének benépesülni a városok - állatokkal, köztük egykori házi kedvenceinkkel. Húsz év múlva a farkasok és a medvék lennének az urak az utcán, miközben a fából épült házak kezdenének szétporladni, de a vasbeton épületek felett sem múlna el észrevétlenül az idő.

Negyven-ötven évvel később a korrózió, a növények elburjánzása és az időjárás viszontagságai következtében egymás után dőlnének össze a mai épületek.

Száz év múlva a mai autókból már csak egy rozsdakupac maradna, az üvegépületek ledőlnének, a kőházak szétporlanának, a váltakozó fagy és olvadás miatt az utakból kőtörmelék maradna, megnőne a talajvíz szintje, és elárasztaná a metrót, a csatornák beomlanának, s ha a villámok felgyújtanák a burjánzó növényzetet, egész "városok" égnének le.

Tévhit a patkányokról

Bár most azt hisszük, a pusztulást a csótányok és a patkányok sem élnék túl: ha nem lesz az épületekben fűtés, a csótányok elpusztulnak, az ember - és szemete - nélkül pedig a patkányok éhen vesznének, vagy áldozatul esnének a városokba költöző sólymoknak és héjáknak.

Egyedül a vadállatok járnának jól az ember pusztulásával: az afrikai elefántok létszáma száz éven belül elérné a gyarmatosítás ideje előtti tízmilliót. A háziállatok - marhák és birkák - viszont hamar kihalnának velünk együtt, mert nem lenne senki, aki megvédené őket a ragadozóktól.

Velünk pusztulnának történelmünk és kultúránk pótolhatatlan, archívumokban felhalmozott értékei is. A Holt-tengeri tekercsek például hiába éltek túl kétezer évet a sivatagi barlangban, miután "megmentették" és védett környezetbe helyezték, legföljebb száz évig maradnának épen.